Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hosszasan harcolt a gyilkos kórral, ami sajnos legyőzte őt 🙁

Meghalt Körtvélyes Éva, újságíró, lapszerkesztő, blogger, az ELITE magazin, Magyarország első életmódmagazinjának alapítója – adta hírül a Klubrádió.

A közgazdász-újságíró végzettségű Körtvélyes Éva pályáját a HVG-nél kezdte, majd a Világgazdaság következett, s azt követően a Reform alapító tagja lett. A hetilaptól távozva alapította meg húsz évvel ezelőtt az ELITE-et.

Hosszan küzdött rákbetegségével, amit első jelentkezésekor még leküzdött, és a mellrák elleni küzdelem élére állt.

Körtvélyes Éva Fotó: atv.hu

2002-ben, Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövetasszony kezdeményezésére létrejött Egészség Hídja Összefogás elnökeként, Körtvélyes Éva szervezte a lánchídi ún. rózsaszín felvonulásokat, cikkeiben és számos rendezvényen adott biztatást a mellrákkal küzdő nőknek, ezzel segítve a gyógyulásukat.
Tavaly év végén ismét jelentkeztek a tumoros betegség tünetei, rövid szenvedés után hétfőn hajnalban halt meg. Körtvélyes Éva 65 éves volt.

Forrás: HVG


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: