Forrás: zárójel
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bencsik András jobboldali propagandista népszavazási kezdeményezést adott le a Nemzeti Választási Irodához, melyben azt kezdeményezte, vegyék el Gyurcsány Ferenc szavazati jogát.

Nem az a furcsa, hogy egy demokráciában valaki úgy gondolja, hogy meg lehet vonni egy magyar állampolgár szavazati jogát, hanem az, hogy az az ember, aki ilyesmit kitalál még főszerkesztőként működhet. Bencsik a mai napig publicisztikáival mutatja meg jobboldali polgártársainknak merre van az előre.

A jobboldal liblingje az alábbi kérdést adta le az NVI-hez, melyet a testület egyhangúlag utasított el:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhasson az, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, a határon túli magyarok ellen buzdított, és nem viselte ennek következményét?”

Még sajátjainál is kicsapta mindezzel a biztosítékot. A jobboldali többségű testület, mint ahogyan arról a propeller is beszámolt azzal utasította el ezt a nevetséges kezdeményezést, hogy Bencsik András maga is azt írta egy korábbi vezércikkében, hogy nem a népszavazás megtartása az alapvető célja.

A szervező e magatartása és az, hogy a népszavazást egyetlen ember elleni fellépésként használná, ellentétes a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvével. Ezeken túl a kérdés nem az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozik, mert

a bíróság feladata a büntetőjogi felelősség megállapítása.

Mindezt a baloldali elhajlással kevéssé vádolható Patyi András az NVI jobboldali elnöke mondta újságírói kérdésre.

Az NVB határozatában felhívta a figyelmet arra, az alaptörvény szabályozza a választójogból kizártak körét, és ennek alapja minden esetben bírósági határozat. Ha ebben a kérdésben érvényes és eredményes lenne a népszavazás, utána a jogalkotónak a választójogból kizárás szabályait kellene egy konkrét személyre szabottan bővíteni. Márpedig az alaptörvény módosításáról nem lehet népszavazást tartani, ráadásul ez önkényes diszkrimináció lenne a bizottság szerint.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csend lett: Az MSZP elnöke sarokba szorította Orbánékat a parlamentben (+videó)

„Fektessenek a tudásba, az összeszerelés felől tereljék a kutatás és fejlesztés felé a magyar gazdaságot, számolják fel a piacot agyonnyomó korrupciót, és válogassák meg,...

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...