Brutális közleményt adott ki az ÁSZ! – nagyon aggódunk Gulyás Marciékért

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

És ők is kezdhetnek aggódni

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője, Horváth Bálint szerint már nemcsak verbálisan, hanem „fizikailag is megtámadták” a magyar jogállam független ellenőrző intézményét, az ÁSZ-t, és egyúttal a dolgozóit is.

Horváth Bálint szerdán az MTI-nek arra reagált, hogy a Közös Ország Mozgalom aktivistái a nap folyamán narancssárga festékkel festették le az ÁSZ fővárosi, Apáczai Csere János utcai központjának épületét.

A kommunikációs vezető azt mondta: az első becslések szerint a műemléki védettségű épületben több százezer forintos kár keletkezett. Kizárólag a gyors rendőri beavatkozásnak volt köszönhető, hogy „nem történt nagyobb baj” – tette hozzá.

Már elkezdték eltávolítani a festéket – jelezte.

Úgy fogalmazott: az erőszakos cselekedetek elkövetőinek viselniük kell a tetteik következményeit, és az ÁSZ is vizsgálja, hogy szükség van-e további jogi lépésekre.

atv.hu/MTI


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours