Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tiszteletre méltó hozzáállás!

Karácsony Gergely az ellenzék legnépszerűbb politikusa a baloldali erők miniszterelnök-jelöltje őszintén és nyíltan beszélt arról, hogy milyen Magyarországot szeretne. Mint ahogy az MSZP és a PM politikai nagygyűlésén is beszélt, sokak csalódhattak a liberális demokráciában, de erre nem az a válasz – mint amit Orbánék hirdetnek – hogy akkor kevesebb szabadságot kell adni az embereknek.

A Karácsony által meghirdetett szociális demokrácia nem néhányak jólétéről szól – mint ahogyan a nemzeti együttműködés rendszere – hanem sokak szabadságáról. De a szabadsághoz egyenlő lehetőségek is kellenek.

A szociális demokrácia nem a tőke kegyét keresi, hanem az emberi tőkébe ruház be – tette hozzá, jelezve, hogy a demokrácia ezen formája jobb egészségügyet, oktatást akar megvalósítani.

Éppen ennek a gondolatnak a jegyében Karácsony Gergely első dolga a gyermekéhezés felszámolása lenne. Azt azonban hozzátette: pokoli nehéz dolga lesz az Orbán Viktor utáni első kormánynak, mert aknákat kell majd kerülgetnie.

Az összefogással kapcsolatban Karácsony úgy fogalmazott: egy ponton túl nem tudnak tovább várni a többi pártra, és csak a szavazókkal foglalkoznak majd.

Szerinte 2010-ben sokan bíztak Orbán Viktorban, az erős kézben, de súlyosan csalódniuk kellett.

„Nem volt még senki a magyar történelemben, akinek ekkora esélye lett volna, hogy szolgálja ezt a népet” – fogalmazott, megjegyezve, nem volt még olyan sem, aki ilyen mértékben visszaélt volna hatalmával.

Karácsony Gergely azt kérte az emberektől, ne higgyenek a hamis profétáknak, akik szerint 2018-ban nem lehet győzni.

Nincs még négy évünk! – hangsúlyozta.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Kártyavárként omolhat össze a rendszer”, ha Karácsonyék mintapere győz a bíróságon

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egy friss sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napon jogi lépéseket tesz a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos, jogellenesnek...

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...