Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

“Aki mások pénzéből él, az végső soron szolga”

– mondta ezt múlt héten a jelenlegi miniszterelnök. Innen üzenem neki, hogy az adófizetők pénzéből fizetett miniszterelnöknek és minisztereinek valóban szolgálniuk kellene. Szolgálni az egész magyar nemzetet.

Ennek ellenére azt látjuk, hogy 2010 óta úgy alakította át Magyarországot, hogy a választott szolgákból urak, a választóikból pedig szolgák, alattvalók lettek. Ma már nem ők dolgoznak értünk, hanem a magyar társadalom dolgozik azért, hogy az uralkodó szűk elitnek, nekik minél jobb legyen az élete. És közben lenézik, szolgának tekintik az egyszerű, kétkezi dolgozó embereket, ápolókat, pedagógusokat, orvosokat, kisnyugdíjasokat köztisztviselőket és közalkalmazottakat.

Ennek a világnak véget kell vetnünk. Ezért mondjuk: tegyünk igazságot!

Mi abban hiszünk, hogy a társadalom minden tagja értékes. Nincsenek uralkodásra termettek. Nincsenek olyanok, akik tehertételt jelentenek. Számunkra mindenki fontos, mindenki a közösség része.

Elfogadhatatlannak tartjuk a Fidesz-kormány által kiépített kasztrendszert. El kell érnünk, hogy tehetségére, szorgalmára támaszkodva bárki előrejuthasson. Akkor is, ha Alcsútról, és akkor is, ha Csenyétéről, a mai Magyarország legszegényebb településéről származik.

Igazságot kell tenni, mert óriási a szakadék a gazdagok és a szegények, a nagyurak és a kisemberek között.

Mert mióta a Viktor nevű főszolga uralkodik, nyolcszorosára nőtt a különbség a legtehetősebbek és a nincstelenek között. Kérdezem: tényleg nyolcszor többet ér egy gazdag, mint egy szegény? Tényleg megérdemli az átlagfizetés húszszorosát a Nemzeti Bank elnöke? Tényleg felér húsz pedagógussal vagy harminc ápolóval? Szerintünk nem! Tényleg jár a jelenlegi miniszterelnök gázszerelőjének több horvátországi nyaraló és luxusyacht? Tényleg jár a jelenlegi miniszterelnök lányának és vejének százmilliós villa a budai hegyoldalban? Szerintünk nem.

És mindeközben:
– Több millió magyar ember fizetési hátralékkal rendelkezik. Nem tudja befizetni a számláit, adósságokba veri magát, hogy megélhessen.

– Több millió magyar ember képes nem kifizetni a váratlan kiadásait. Nem tud gyógyszert venni a beteg szüleinek. Nem tud új ruhát venni a gyerekének. Ha kár keletkezik a házában, állataiban, nem tudja kifizetni, mert biztosításra sincs pénze, miközben minden adó a gazdagoknak kedvez, az átlagemberek nem tudnak félretenni.

– Nagyon sok ember fagyoskodik a hideg időben saját lakásában is. Nincs pénze fűtésre, tűzifára.

– Minden negyedik családot nélkülözésre kényszerít az urizáló fideszes elit.

De amit végképp nem fogadhatunk el, hogy a “munkaalapú” társadalomban a nélkülözőknek többsége olyan családban él, ahol a családfő rendelkezik munkával, sőt több ilyen családban két kereső is van a háztartásban! És a kereső, de nélkülöző családok száma folyamatosan nő! Ezért is van, hogy százezrek hagyták és hagyják el az országot, mert nem tudnak megélni az alacsony fizetésből. És az új urak a mindennapi életükbe is beleszólnak.

Ezért mondjuk, hogy a munkához több fizetés, jobb munkafeltételek kellenek. Ne az állami vállalatok vezetőinek adjanak többmilliós fizetést a fideszes urak, hanem a nélkülözésre kényszerített dolgozó emberek kapjanak több fizetést.

Mi olyan országot szeretnénk, ahol a családok ki tudják fizetni a számláikat, be tudják fűteni az otthonaikat, meg tudják venni a ruhát a gyerekeiknek, a gyógyszert ha betegek, ne a fapados járatokra kelljen félrerakniuk ha látni szeretnék a gyermekeiket, unokáikat. Olyan országot szeretnénk, ahol az ország vezetői nem uralkodnak, hanem szolgálnak.

Ehhez viszont kormányváltásra van szükség és arra, hogy a rajtunk uralkodó fideszes újgazdagokat egyszer s mindenkorra elzavarjuk!

Közös jövőnkért, egy igazságos Magyarországért! – írja a sztárklikken megjelent blogbejegyzésében Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: