SENKI SEM MERTE KIMONDANI NAGY BANDÓ ÜGYBEN AMIT VÁGÓ ISTVÁN


Vágó István
Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A kvízmester megmondta a tutit Nagy Bandó ügyben.


Mint tudjuk Nagy Bandó András Bayer Zsoltnak címzett nyílt levélben kért bocsánatot Orbán Viktortól és Mindazoktól, akiket még megbántott az ATV-n elhangzott riportban.

Erre reagált a kvíz nagymestere, Vágó István a minap egy facebook posztban. Nyíltan és őszintén, ahogyan tőle megszokhattuk.

“Szegény Nagy Bandó András. Abban a hitben ringatja magát, hogy egy rossz mondata miatt szállt rá a lakájmédia. Hát nem. Ő a következő, akit szét fognak cincálni. Mivel nem azt fújja, amit Habonyék hallani akarnak, ezért el lesz takarítva. Hányadik leszek én a sorban?”



Tamás Lajos Szalay írja: “De az, amit az Origo nevű termék gyáva névtelenség mögé bújt szerzői Nagy Bandó Andrással művelnek címoldalon, túlmegy mindenen. Láttam már sok mindent, olvastam gerinctelen lakájírásokat, fordult fel a gyomrom az elmúlt években sok mindentől a magyar média megerőszakolt világában. De ez ökölbe szorítja a kezem. Bárkik vagytok, szégyen amit tesztek. Bárkik vagytok, szégyellem magam helyettetek is. És nem Nagy Bandó miatt. Ez nem (csak) róla szól. Bárkiről, akit felsőbb utasításra kipécéztek és magatok mellé rántotok a dagonyába. Névtelenül, pökhendi sorokkal, de arctalan gyávasággal.” – Olvasható Vágó István facebook oldalán.

 


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük