Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Foglalkozni kell a közélettel és szerencsére Bödőcs Tibor ezt rendszeresen meg is teszi. Mert valljuk be, ha ezen röhöghetünk is közben az annál jobb, de az emberek legalább elgondolkoznak rajta.


Tehát Bödőcs szeret a közélettel foglalkozni, ugyanakkor felteszi a kérdést is:
“Kérdés, hogy van-e értelme. Nem a kormányzati tematizálás szekerét tolom-e, ha én is rárepülök egy-egy mondatra, amit direkt dobtak be” – olvasható a HVG 148 oldalas karácsonyi duplaszámában.
Írja a hvg.hu

Ahol egyébként a Karinthy-gyűrűs humorista, Kőhalmi Zoltán készítette a riportot Bödőcs Tiborral.

Sok vidám percet köszönhetünk a búcsúszentlászlói szintén Karinthy-gyűrűs magyar humoristának. Aminek úgy néz ki, hogy nem minden település önkormányzata örül olyan nagyon. Mivel a humorban nincs tabu, szerinte minden és mindenki kritizálható, és aki ezt nem bírja, annak önmagával van gondja.

Erre is kitérnek a riportban, íme egy rövid részlet:
„Lehet, hogy a civiltörvény után lesz felségsértés-, meg nemzetgyalázás-törvény. Meglátjuk majd, azért nem fogok mást mondani, mint most. Amúgy egy hely volt az egész országban, ahol az önkormányzati üzemeltetésű művházban azt mondták, hogy technikai problémák lesznek jövő tavaszig, és akkor átmentünk egy másik helyre, ami magánkézben van. Ha ott is aggódnának, akkor megnéznénk egy újabb helyszínt, aztán a végén lehet, hogy cirkuszi sátorral járom majd az országot.”

És még azt is mondja: „Én nem a bölcsek kövével kacsázok a színpadról, hanem egy-egy jelenséget próbálok ábrázolni kellő öniróniával. Viszont ha mindig ezen paráznék, akkor azzal sem foglalkoznék, amiről üvölt, hogy gazemberség. Persze biztos vannak, akik azt mondják, hogy túllőttem a célon, és rohadjak meg. Nyilván dühítő ez nekik, mert hisznek azokban, akikben én nem, vagy elhiszik nekik, amiket én hazugságnak tartok.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: