Egyre nagyobb a hitem a kormányváltásban!
Egész egyszerűen érzi az ember, ha valami megmozdul, Karácsony Gergely és az MSZP szövetségével pedig valami megindult. Megállapodott például az MSZP és a DK is, ugyan közös lista nem lesz, de mindkét párt támogatja a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét.
De persze a pezsgést nem a pártok hozzák, akiknek már nagyon ideje volt megállapodniuk. Most egy olyan szereplő állt Karácsony mellé, aki csupa csupa jó ügyek mellé állt csak eddig, méghozzá az ország leghíresebb és politikailag legbefolyásosabb macskája Erzsi, az elnökasszony.
Aki nem ismerné Erzsi egy valóban létező macska Miss Fenevadova, akit gazdája Homonnay Gergely személyesített meg. Erzsi az elnökasszony komoly rajongótábornak örvend mind az interneten, mind a való életben.
Eddig két könyv jelent meg történeteivel és több tucat jótékonysági akciónak is volt már arca a karmincás hősnő.
Mint közösségi oldalán fogalmaz:
Bréking
Amerikában a hírességek az elnökválasztási kampány idején mind elmondják, kit támogatnak.
Eddig magamat támogattam, de ez most megváltozott.
Megállapodott a DK és az MSZP: a 106
egyéni körzetben nem indítanak jelöltet egymás ellen, és elfogadják a PM-es Karácsony Gergelyt miniszterelnök-jelöltnek.
Minden tiszteletem az egyértelműen erzsitípusú Szél Bernadetté, a könyvemben is megírtam, hogy a világot karizmatikus nőknek kellene vezetni (mint például nekem vagy a takkernőnek, aki gond nélkül kitakaríttatja a hűtőt Gergellyel), azt is megértem, hogy az LMP listán a lehető legtöbb szavazatot szeretné magáénak tudni, de a választási matematika azt diktálja, hogy be kell állni Zugló polgármestere mögé.
Mert Orbánt csak összefogva lehet elkergetni a hatalomból.
Puszi, Erzsi!
(ezért a posztért sem kaptam pénzt, sőt a fideszes Papcsák volt zuglói polgármester aranyszaratójára sem fáj a fogam, a fotót Karácson Gergelyről meg az index.hu-ról szedtem le.)