Ha valamit ma megosztasz az ismerőseiddel facebookon ez legyen az.
Mindannyian sokat hallottunk arról, hogy a Fidesz milyen iszonyatos választási rendszert tákolt össze, egy olyan rendszert, amely minden bizonnyal a kormánypártnak kedvez. Az ellenzéki pártok pedig folyamatosan egymást marják erre a rendszerre hivatkozva.
A BarlaMagyar megkért egy független politológust állítson össze egy ábrát pusztán az egyéni választókerületekről, hiszen az ellenzéki pártok között a törésvonal ott húzódik, hogy kell-e közös lista, vagy elég csak az egyéni választókerületekben koordinálni.
Nos a politológus állítása szerint öngyilkosság az ellenzéki pártok számára csupán az egyéni körzetekben gondolkodni, hiszen a Fidesz egyik legelső intézkedése az egyéni választókerületek határvonalainak átrajzolása volt.
Ez azt jelenti, hogy a választókerületek határait úgy alakították ki, hogy a jobboldalnak kedvezzen, mint lejjebb a modellezett ábránkon ez világosan látható lesz.
A modellezett ábrán a demokratikus baloldalnak 60%-a van, míg a Fidesznek 40%-os támogatottsága. A demokratikus baloldal vörössel a kormánypártok narancssárgával vannak jelölve:
Világosan látható tehát, hogy az átrajzolt körzethatárokkal, valamint az aránytalan kompenzációval mennyire aránytalan a választási rendszer. Azonban az a stratégia, amely a külön pártlisták, koordinált körzeti jelöltállítást preferálják ez alapján akkor is öngyilkosság, ha az ellenzék magabiztosan vezet a kormánypártokkal szemben.
Nem azt állítjuk, hogy lehetetlen nyerni ebben a választási rendszerben, de lejt a pálya. Ha nincs közös lista akkor gyakorlatilag öngyilkosságba menetel az ellenzék.
Ezek alapján könnyen el lehet dönteni ebben a vitában melyik pártoknak van igaza. Nekünk demokrata szavazóknak pedig az az érdekünk, hogy létrejöjjön a teljes-körű összefogás a Fidesz leváltása érdekében.