Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyenlőre csak találgatások vannak.

Az ellenzéki facebook csoportokban merült fel a kérdés, mely szerint mi történt Bokros Lajossal, ugyanis néhány hónappal ezelőtt megállapodott egymással a Demokratikus Koalíció és Bokros Lajos pártja a Modern Magyarországért Mozgalom.

A ma bejelentett DK listán, amely tartalmazza a párt országos listájának első 30 helyét hiába kerestünk MoMá-s indulót, nem találtunk. Se Bokros Lajos, se Pusztai Erzsébet nevét nem találtuk a dokumentumban.

A másik érdekessége, hogy szokásjogról eltérően a DK másik szövetségese a Szolidaritás elnöke nem a lista második helyén szerepel, mint kisebbik partner, hanem csupán a 7. helyre szorult, amely szinte bizonyosan nem parlamenti befutó hely.

Nem tudjuk, hogy a Demokratikus Koalíciónál mi lehetett a rendező elv a lista felállításakor, ugyanis ahelyett, hogy a média nyilvánossága előtt kongresszuson fogadták volna el a listát, mint ahogyan azt nyílt és demokratikusságot hirdető és követelő párttól elvárhatnánk, hanem “füstös irodák félhomályában” állapodtak meg.

Felmerül a kérdés, hogy ezért érdemes volt-e felrúgni a közös listakoncepcióját, ugyanis ez egy megalázó és értelmetlen lista. Nem ezt várjuk a DK-tól, reméljük, megjön az eszük.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: