Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ország egyik legkiválóbb sportolója bejelentette visszavonulását a válogatottságtól. Minden bizonnyal megérezzük majd a hiányát, de bízunk az utánpótlásban.

Szomorú az év vége a sport, a kézilabda szerelmeseinek, hiszen Nagy László októberben jelentette be visszavonulását, most pedig miután a magyar válogatott a világbajnokságon 2017. december 10-én kiesett a nyolcaddöntőből Görbicz Anita követte.

A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC 34 éves játékosa a Franciaországgal szemben 29-26-ra elveszített vasárnapi nyolcaddöntő után jelentette be, hogy többé már nem lép pályára világversenyen a magyar válogatottban.
Görbicz nemcsak kiváló játékos, hanem igazi vezéregyéniség is a pályán.

Görbicz Anita

2013-ban végül teljesült egyik álma, a Győrrel BL-győzelmet szerzett.

A Bajnokok ligája történetének első Final Fourjában 2014-ben Görbicz a döntőig vezette csapatát, ahol a ŽRK Budućnost Podgorica csapatát verték igen magabiztosan. A döntőben Görbicz volt csapata legeredményesebb játékosa, 7 gólt is szerzett, ezzel a győri csapat megvédte BL-címét. Az idény All-Star csapatába is bekerült, mint legjobb irányító, valamint pályafutása során másodszor lett a BL gólkirálya.

2015. november 27-én – 205. mérkőzésén a nemzeti csapatban – az Ukrajna elleni találkozó 56. percében Anita megszerezte 1000. válogatottbeli gólját.

2017 februárjában bejelentették Ambros Martinnal, hogy a szezon végén lejáró szerződését két évvel meghosszabbítja a győri csapattal. A szezon végén pályafutása harmadik BL-címét ünnepelhette, miután a döntőben legeredményesebb győriként 7 gólt szerezve a ŽRK Vardar csapatát legyőzték.

A győri csapat vezetőedzője, Ambros Martín a 2017–2018-as szezonban természetesen balszélső játékosként számít Görbicz Anitára, de a válogatott irányítójaként sajnos nem láthatjuk többé.

A magyar női kézilabda-válogatott Forrás: Görbicz Anita facebook oldal

Anita! Köszönjük a szép éveket, a csodálatos pillanatokat és a nagyszerű sportolói és emberi hozzáállásodat!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: