Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kunhalmi Ágnes a parlamentben történelmi jelentőségű felszólalást tett.

Kunhalmi Ágnes az MSZP parlamenti képviselője, a szocialisták budapesti elnöke ma bebizonyította, hogy igen is van értelme a parlamenti politizálásnak, ugyanis ha csak annyit el lehet érni, hogy a kormánypárti politikusok szemlesütve szégyenkezzenek azon a politikán amit csinálnak, már megéri felszólalni a parlamentben.

 

Kunhalmi kíméletlenül szembesítette a kormánypárti többséget az igazsággal, bizony ebben az országban a mai kormánynak nincs mire büszkének lennie. Tönkretették az országot és elvették a jövőt is az elkövetkezendő generációktól.

Hiába hivatkoznak arra, hogy “Isten kegyelméből” kormányoznak, ugyanis demokráciában sokkal inkább a választók azok, akinek meg kell felelniük. 2010-hez képest még a határon túli szavazatokat is beleszámolva több százezer szavazatot veszített a Fidesz. Nem szereztek többséget a választásokon, a kétharmad is csak az igazságtalan választási rendszernek köszönhető, de 2018 után a demokratikus ellenzék ki fogja kiáltani a IV. Magyar Köztársaságot. Lehet rettegni az elszámoltatástól!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: