Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Együtt eldöntötte, mostantól külön.

Az Együtt érthetetlen sőt a politikában irracionális döntést hozott. Bár minden elemzés (például itt vagy itt) azt mutatja, hogy az Együtt stratégiája az Új Pólusról a leggyengébb ellenzéki stratégia, sőt borítékolva van a totális ellenzéki bukás mégis körömszakadtáig ragaszkodnak elképzelésükhöz.

Eleve a koordinált jelöltállítás ötletét az Együtt vetette fel még 2014-ben az önkormányzati választásokra, mely elhozta a politikának a jeges vödrös Falus Ferencet, akit az Együtt javasolt főpolgármester jelöltnek. Budapesten kipróbálta az ellenzék a koordinált jelöltállítást és bele is bukott.

Mind a számok mind a politikai racionalitás a teljes körű összefogást várná el a pártoktól, azonban úgy tűnik a kormányváltás helyett az ellenzék egyes pártjainak más céljuk van.  Karácsony Gergely ezt látta be, hogy nem lehet más módon legyőzni a Fideszt csak a közös listával, ugyanis minden más megoldás több százezer ellenzéki szavazat elveszítéséhez vezetne.

Mindezek ellenére az egy százalék környékén mozgó Együtt magából kikelve rontott neki Karácsonynak. Mint arról az ATV.hu is beszámolt: „Tegnapi napon lezárult egy történet, mi azt a tájékoztatást kaptuk, hogy kapott egy invitálást az MSZP-től Karácsony Gergely. A két párt szövetsége ezzel véget ért, nem lesz az Együtt listáján Karácsony” – mondta Szigetvári Viktor az ATV Start című műsorában. Az Együtt választmányi elnöke úgy fogalmazott:

„a langyosokat kiköpi a Jóisten”

szerinte ez történt Karácsony Gergellyel is.

Az, hogy ebben a képzavarban az Együtt volna-e a Jóisten, azt már nem fejtettek ki az Együtt politikusa.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...