Ilyen egyszerűen nincs!
Nem kérdezheti többé Kocsis Éva péntek reggelenként Orbán Viktor miniszterelnököt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában – írja a 444.hu cikkére hivatkozva a 168ora.hu.
A műsorvezetőnek azért kell távoznia, mert néha valódi kérdéseket is feltett a kormányfőnek.
Kocsist hivatalosan arra hivatkozva távolították el, hogy a kérdéseiben túl markánsan jelenik meg a saját véleménye, amiről egy interjúban azt mondta, számára az a fontos, hogy gondolkodásra késztesse a hallgatókat.
Olyan társadalomban kellene élni, ahol tudunk párbeszédet folytatni, amelyben kíváncsiak vagyunk a kritikákra, amiben hajlandóak vagyunk azt tudomásul venni, hogy itt is és ott is vannak hibák
– mondta egy interjúban erről.
Kocsist a Kossuth Rádió vezetősége többször is figyelmeztette, hogy kerülje az öntörvényűséget, de nem fogta vissza magát. Nem rúgják ki, de egy időn át nem kap műsort. A 444 úgy tudja, hogy kiemelt szerkesztőként az igazgatóságon dolgozhat tovább.
A 180 percbe Kiss Gábor Istvánt ültetik vissza, aki korábban már vezette a műsort, a kérdéseibe pedig nem szövi bele a saját véleményét. A legutóbbi Orbán-interjút már ő készítette.
A 444 szerint mivel a műsorbeosztás az év végéig megvan, és mindenhol Kocsis neve szerepelt,