Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Forrongnak az indulatok a kisebbik jobboldali pártnál.


Nemrég beszámoltunk arról, hogy Morvai Krisztina a Jobbik EP képviselője bejelentette 2019-től nem a Jobbik színeiben folytatja a politizálást. Ez, na meg a Fidesz közeli Nézőpont intézet legutóbbi közvélemény kutatása, mely kihozta a Jobbik népszerűsége mélyrepülésbe kezdett, elegendő volt ahhoz, hogy az amúgy is a pártot feszítő indulatok elszabaduljanak.

Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke és volt országgyűlési képviselője, akit Vona Gábor kiszorított a pártból közösségi portálján tett kiírásával kezdődött minden:

A nemrégiben választókerületi elnöki tisztségétől is megfosztott politikus nemcsak arról írt, hogy a Jobbik az ő szavaival élve „hová süllyedt” mivel Novák szerint a párt a már a saját, nemzeti pénzpolitikát is feladná a párt az euró – korábban ellenzett – bevezetésével, és mint fogalmaz „de hát eggyel több vagy kevesebb köpönyegforgatás, korábbi választási ígéret megszegése, nem számít… „

„Kitartást kívánok a Jobbikban a magunkfajtáknak (hiszen sokan vannak, néhányan még a frakcióban is, várva egy alkalmasabb pillanatot), hogy innen még vissza tudjuk majd egyszer fordítani a szekeret, lehetőleg dr. Morvai Krisztinával karöltve, akivel 2014-ben 21%-os választási eredményig már eljutottunk az elvek feladása nélkül.” – írja Novák Előd.

Az indulatok azonban csak ezután szabadultak el, ugyanis a Jobbik politikusai, tagjai és szimpatizánsai elkezdték kommentálni Novák kíírását:

„Vona árulása vállalhatatlan és megbocsáthatatlan. Igen rövid idő alatt eljutott az adjon az istentől, az ország templomába gárdamellénybe bevonulástól, a Spinoza házban való bűnbánatig, hamuszórásig” kommentálja a történeteket Zsuzsa.

„Mintha Dávid Ibolya végjátékát látnám az MDF – fel .” – állítja Attila a Pilisi Nemzeti Keresztény Egyesülettől

„Előd Barátunk ! Számítunk rátok ! Ha nem tudjátok elzavarni a köpönyegforgató hanukázó Vonát, akkor alapítsatok egy új pártot !” fűzi tovább Ferenc Nagykörűről

A Jobbikból kilépett Som Tamás, aki a párt Fejér megyei parlamenti képviselőjelöltje is volt, úgy látja, hogy: Volt Jobbikosként szörnyű látni, ami ott megy. Amit az utólsó 2 évben a Jobbik csinál, az nettó hazaárulás.

De persze nem mindenki megy szembe a pártvezetéssel és vannak akik Novákot is kritizálják, mint Móric: Elöd te egy kis szarcsimbok vagy. a jobbik szégyene jol tették hogy kirugtak. a kuró dorát is ki kellene. a jobbikban nincs helye a KSHITLEREKNEK

Zoltán szerint is vannak árulók a pártban: Ha itt valaki àruló lett az Morvai ès Gaudi…!! Ömlik belőlük a fidesz demagógiai…! Mièrt a Jobbikot kell gyalàzni!?? A fidesznèl nincs elèg amit kritizàlni lehet?? Mèszàros Lőrinc…Farkas Flóriàn..korrupció…nincs ott elèg????? Előd amit most csinàlsz azzal magadnak ès mindenki màs Jobbító szàndèkúnak àrtasz!!! Győzzön a Jobbik! Vona Gàbor pedig tökèletes miniszterelnök lesz!!

Béla úgy fogalmaz: Remélem Vonát megbünteti az Isten ezért a nyomorult gerinctelen árulásáért!!!!!

Márk szerint: Hát ez valóban nem a 2014-es Jobbik. Vajon mennyi idő amíg Toroczkai Lászlót is kiteszi Vona? Remélem a 2018-as vereség után Vona nem lesz újraválasztva. Ez már kezd sok lenni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: