Sosem hittem volna, hogy egyszer mélyebben belemerülök Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke stílusa mélyrétegeinek elemzésébe. Végül is nem egy Ady Endre. De most muszáj.
Most Z. Kárpát volt ugyanis az ügyeletes elhatárolódó, mivel Vona mégsem kérhet másodnaponta bocsánatot, ha saját emberei epét hánynak a cukorba, amellyel a Jobbik édeskedne. Az alelnöknek a frissen alakult nyugdíjas tagozatuk egyik vezetőjének szavaira kellett reagálnia: a zsidók “éljenek, lakjanak, de a magyar politikában ne vegyenek részt és magas közéleti funkciót ne töltsenek be. Ennyi az elvárás”.
Különben is a zsidók a Holocaustot is maguk csinálták maguknak, “ők intézték a saját fajtájuk sorsát”, most meg “lejáratják Magyarországot a Szabadság téren a Holocaust kipakolásával”. A hölgy igazságosan körbe köpköd, nemcsak a zsidóság felé. Közli, hogy Erdélyben “oláh cigányok” élnek, nem magyarok, ezért (de csak ezért) a szavazati joguk tekintetében paradox módon még a DK-val is egyetértene.
És most jön a feszengő Z. Kárpát: ígéri, vizsgálat lesz, ha valaki ilyen módon “egyértelmű túlszaladásokat foganatosít”. Ó be szép! “Túlszaladás”. Ízlelgessük egy kicsit! Eszerint a tagozatvezető nem rossz irányt követ, csak egy kicsit túlszaladt. Túlbuzgó. Túllőtt a célon, de nem a céllal van a baj, csak rossz a szemmértéke szegénynek.
Z. Kárpát vigyáz, nehogy ő is “túlszaladjon” a másik irányban, és zsidó- vagy cigányvédőnek tűnjön a hívek szemében. Hozzáteszi: neki elsősorban az fáj, hogy párttársa az erdélyi magyarságot is bántotta.
Érdekelne a további rangsor. Másodsorban a zsidók és harmadsorban a cigányok? Vagy fordítva? Mi a megalázás, a kirekesztés mértékegysége? Három megbántott zsidó vagy cigány ér két megbántott erdélyi magyart (akiket persze szintén tilos volna alázni!), vagy annyit azért nem, csak egyet? “Elsősorban”. “Különösen”. Miféle méricskélés ez? Neonáci matematika. Na persze kifinomult, választékos stílusban. Cukikampány, némi keserűvel.
Megjelent a Sztárklikk hasábjain
