Döbbenet: Méreggel vetett véget életének a háborús bűncselekményekkel vádolt férfi


A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

A horvát média nem hivatalos értesülései szerint meghalt Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok, aki mérget vett be szerdán ítélethirdetéskor a hágai Nemzetközi Törvényszék tárgyalótermében. Hivatalos forrásból és Hágában ezt egyelőre nem erősítették meg.

A boszniai horvát védelmi tanács (HVO) egykori tábornoka az ítélethirdetés alatt bejelentette, hogy mérget ivott, miután az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló bíróság jogerősen 20 év szabadságvesztésre ítélte.

Az ülést berekesztették, mielőtt az ügy három másik vádlottjának ítéletét is kihirdették volna.

Az N1 horvát hírcsatorna és Nova Televízió nem hivatalos értesülésekre hivatkozva bejelentette, hogy Praljak valamivel 14 óra után halt meg kórházban.

Háborús bűncselekményekkel vádolták a férfit

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a háborús bűncselekményekkel vádolt volt boszniai horvát vezetők ügyében délután folytatták az ítélethirdetést a hágai Nemzetközi Törvényszéken, miután a szerda délelőtt kezdődött ülést fel kellett függeszteni, mert az egyik vádlott állítólag „mérget” ivott.

Az ítélethirdetés közben a vádlottak egyike, Slobodan Praljak felállt, és kiivott egy, állítása szerint „mérget” tartalmazó üveget, mire az ülést berekesztették, és orvost hívtak.
Nenad Golcevski bírósági szóvivő azt közölte, hogy Praljak orvosi kezelés alatt áll, de életben van. A férfi ügyvédje pedig elmondta, nincs információja védence állapotáról.













Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék megerősítette korábbi ítéletét a hat vádlott közül három ügyében, a másik három verdikt kihirdetésére azonban csak most fog sor kerülni.

A cikk forrása:



https://www.hirado.hu/kulfold/havaria/cikk/2017/11/29/elhunyt-a-ferfi-aki-merget-ivott-a-hagai-torvenyszeken


A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.



Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük