Soros György felveszi a kesztyűt – elképesztő videóüzenetet küldött a Fidesznek


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Az amerikai milliárdos ismét megszólalt és ígéri, felveszi a kesztyűt.

Na akkor “Sorosozzunk” mi is egy kicsit. Úgy vélem fontos tisztába tenni pár kérdést. Soros György amerikai milliárdos, kihasználva a tőzsdéi rendszer szabályozatlanságát hatalmas vagyonra tett szert. Lehet emiatt szeretni, vagy lehet pálcát törni felette egyvalamit azonban el kell fogadnunk: a tőkés világ így szerveződik, ha tetszik ha nem.

Mint ahogyan nagyvállalatok, úgy Soros is “trükkök százaival” szerezte a vagyonát. Nem különb történet ez mint a Microsoft vagy akár a facebook. Mi baloldali lapként kritikusak vagyunk Soros György személyét illetően.

No nem a kormányzati agymosás miatt, hanem annak ellenére. Egész egyszerűen kritikusan szemléljük azt, ahogyan a multimilliárdosok kényük kedvük szerint, kormányokon átnyúlva a sajtót vezérelve, a marketingen keresztül alakítják a közgondolkodást.

Soros György is ilyen figura. Legnagyobb hibái között felsorolható, hogy ő pénzelte a Fidesz nevű szervezetet s az ő támogatása nélkül életben sem maradhatott volna ez az akkor hóka-móka szervezet.

Azonban sok pozitívum is elmondható George Sorosról. Az általa alapított Nyílt társadalmak alapítvány a 90-es években ingyen kakaót és tejet biztosított az általános iskolák számára, létrehozta a CEU-t és sorolhatnánk azt a sok pozitív változást amit nem csak Magyarországon de a poszt-kommunista államokban létrehozott. Mint az atombomba és a C vitamin feltalálása. Igen, ez esetben a magyar atom a Fidesz.



No ezért vagyunk kritikusak. Ezt mindenképpen el kellett mondani azelőtt, mielőtt bemutatjuk Soros György videóját, hiszen fontos alapállítás az, se nem támogatjuk, se nem ellenezzük Őt.

Az RTL Híradó Facebook-oldalán közzétettek kedden délután egy félperces részletet Soros György videóüzenetéből. A hírműsor kedd esti adásában lesznek részletek az ígéretek szerint.

Soros nem bírta tovább videóban üzent: “Úgy érzem, most meg kell szólalnom” – Az RTL Híradó interjút kért Soros Györgytől, és a Nyílt Társadalom Alapítványoktól kapták válaszként az üzletember videóüzenetét – közölték.

A félperces részletben Soros György azt mondja: „Az, hogy egyáltalán ennyire mocskolódnak ellenem, és nem reagálok, az rosszul esik a „civil society” intézményeknek és az egyéneknek, akik azokban dolgoznak, és nagy rizikót vállalnak. Úgyhogy, úgy érzem, nekem most meg kell szólalnom, hogy megvédjem őket.”


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük