Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

KERÉNYI MIKLÓS GÁBOR

Fontosnak tartottuk már a cikk elején csupa csupa nagybetűkkel kiírni, no nem a tisztelet miatt, az elfogyott, vagy talán sosem volt.

Egy kis visszatekintés: Kerényi Miklós Gábor (Budapest, 1950. november 10. –) Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar rendező, színigazgató. Az utóbbi időszakban azzal került az újságok címlapjára, hogy:

2017 novemberében, miután neve több szexuális zaklatási ügyben felmerült, felmentését kérte és kezdeményezte nyugdíjazását. Ezt követően az Index nevű hírportálon megjelent a nyilatkozata, amelyben kijelentette, hogy visszautasítja mindazon állításokat, pletykákat, híreszteléseket, amelyek őt érték a közösségi médiában és a sajtóban.

Az Operettszínház bejelentette, hogy belső vizsgálatot rendeltek el és Kerényi Miklós Gábort a felmentési idő teljes egészére felmenteti a munkavégzés alól. Ezzel egyidejűleg azt is bejelentették, hogy színházetikai ügyekben is tapasztalt jogászok segítségével belső etikai és bejelentési protokollt és szabályzatot, a színház új etikai kódexét is létrehozza.

Igazságot természetesen a vádak tengerében nem tudunk tenni, véleményünk mindenesetre van.

Vágó István a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja a napokban hozott nyilvánosságra egy megrázó hangfelvételt, melyben a művész éppen taxit rendel az Operettszínházhoz. De nem akárhogyan…

Vágó csak annyit tett hozzá a videóhoz kommentárként: Nicsak, ki beszél!

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: