Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Kikapcsolták a gázt a Vámház körút 9. szám alatti legendás üzletben, Klapka György lánya egy számlával maradt el. Egyelőre nem tudni, mikor lesz újra fűtés.

Elmaradt egy számla befizetésével Klapka György lánya, Sandy, a gázművek pedig küldtek egy szerelőt, aki lekapcsolta a hálózatról a legendás Vámház körúti üzletet.

– Átlagos napnak indult, aztán egyszer csak megjelent egy ember az üzletben, aki a gázművektől jött, hogy lekapcsolja a gázt. Kérdeztem tőle, hogy tud-e mondani egy számlaszámot , ami alapján be tudjuk azonosítani, hogy tényleg jogosan jár-e el. Mondta, hogy nem, ő egy alvállalkozó, őt a szolgáltató küldte, őt csak az érdekli, hogy lekapcsolja a fűtést és kész. Mondtam is neki: ehhez aztán gyomor kell uram – mesélte a Borsnak Klapka lánya.

– Még aznap megtaláltuk az egy darab fizetési felszólítást, amit úgy kaptunk meg, hogy pénteken lett volna egyedül lehetőségünk befizetni, mert hétvégére esett a határideje. A szerelő azt mondta, beszéljek a szolgáltatóval, a szolgáltató azt mondta, beszéljek a szerelővel… Senki nem tudott segíteni, elzárták a gázt, és azt a tanácsot adták, hogy még most szaladjak be a számlával és intézzem el ezt az ügyet személyesen, mert akkor lehet, hogy 24 órán belül visszakapcsolják. Egyből rohantam az ügyfélszolgálatra, ahol több mint három órán keresztül várattak, majd közölték, hogy nem tudok ott fizetni. Ehhez még hozzájön az is, hogy a cégek esetében a visszakapcsolás alacsonyabb prioritású, a lakások vannak előnyben, így senki sem tudja, hogy mikor is lesz újra fűtésünk és mikor lesznek újra biztonságban az antik tárgyaink, mert azoknak sem mindegy, milyen hőmérsékletben vannak – vázolta a helyzetet Sandy, aki szerint jó lenne, ha kissé emberibb magatartást tanúsítana a szolgáltató az ilyen ügyekben.

Forrás: Propeller


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...

Manfred Weber Orbán arcába vágta: Magyar Péter le fogja győzni önt

Weber szerint a korrupció napi szinten okoz gondot Magyarországon. A Néppárt elnöke különösen furcsának tartja, hogy Orbán két éve még Putyinhoz ment tárgyalni, majd...

Égett Orbán arca a szégyentől: Felmosták Orbánnal a padlót a szocik Brüsszelben

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, Iratxe García Pérez, élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi felszólalását. A spanyol EP-képviselő szerint Orbán Viktor 2010 óta nem...

Hadházy Ákos újabb botrányt tárt fel Orbán Áronról, a miniszterelnök testvéréről

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben Orbán Áron, a miniszterelnök testvérének vagyonosodására és üzleti érdekeltségeire hívja fel a...