Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A szocialisták elnöke videóüzenetben fejtette ki a véleményét a gaztettről.

Aki még nem olvasta volna a Jobbikhoz köthető Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nevű gittegylet, melyet a Jobbik alelnöke Toroczkai László alapított 2001-ben, hajtotta végre azt a gyalázatos akciót a volt miniszterelnök XIII. kerületi emlékműve ellen, amely felett jó érzésű ember nem hunyhat szemet.

Gyalázkodó videót tettek közzé internetes portáljukon, melyen büszkén hírdették a „hőstettüket” amelyet azonban csak az éj leple alatt mertek megtenni.

Erre reagált Molnár Gyula az MSZP elnöke, pártja facebook oldalán egy videóüzenettel, melyben elmondja, a Jobbikos politikusok egyre jobban hasonlítanak Fideszes kollégáikhoz, ugyanis semmi másra nem képesek, csak a gyűlöletkeltésre.

Reméljük a jobbikosoknak sikerül megérteniük az MSZP pártelnökének üzenetét, ugyanis mint fogalmaz: Horn Gyula eredményei még 20 évvel később is érthetőek, világosak.

Horn Gyula mindig a kisemberek pártján állt, azzal foglalkozott, hogy hogyan lehet Magyarország egy igazságos, normális európai ország.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csend lett: Az MSZP elnöke sarokba szorította Orbánékat a parlamentben (+videó)

„Fektessenek a tudásba, az összeszerelés felől tereljék a kutatás és fejlesztés felé a magyar gazdaságot, számolják fel a piacot agyonnyomó korrupciót, és válogassák meg,...

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...