Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Olvasó-szerkesztőnk küldte el nekünk azt az írást, amit Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke mondott Kádár Jánosról az MSZMP egykori főtitkáráról.

Orbánról tudjuk, mindent képes megtenni a hatalomért. Ha kell KISZ titkár, ha kell liberális és ha kell keresztény-konzervatív. Ha kell Soros ösztöndíjas, ha kell pedig háborút folytat egykori mentora ellen.

Az az Orbán Viktor, aki ma mindennek elhordja Kádár Jánost, aki októberi beszédében bőszen kommunistázott 2005-ben még így vélekedett:

Orbán Viktor szerint a Kádár-rendszerben iskolába járó szegényebb, vidéken élő gyermekeknek több esélyük volt a társadalmi felemelkedésre, mint ma. Orbán Viktor erről a közszolgálati televízióban beszélt pénteken reggel.

“Szerintem a Kádár-rendszerben a szegényebb családok, a rosszabb környezetbe született gyermekek esélyei a tanulás révén való felemelkedésre nagyobbak voltak, mint a mai világban” – mondta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorban.

Orbán Viktor véleménye szerint a szocialista-szabaddemokrata kormány ma egy olyan iskolarendszert működtet, amely “kifejezetten az elitnek kedvez, az elit újratermelődését segíti elő, az alulról jövő népi energiákat pedig képtelen mozgásba hozni, és képtelen befogadni egy országépítő munkába”.

“Ma a magyar társadalom kialakult osztály- és vagyonszerkezetének a megszilárdítását eredményezi az oktatási rendszer” – mondta.

Orbán Viktor személyes példáját említette; szerinte, ha most kellene általános iskolába járnia Alcsútdobozon, nem mint az 1960-as évek végén, akkor nagy valószínűséggel nem jutott volna el gimnáziumba sem. “Egy nagyon tisztességes szakmám lenne, traktoros lehetnék talán”- tette hozzá.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: