Péterfi Judit kiakadt: Bogdán Lászlót LEKÖPTÉK, MEGRUGDOSTÁK, AZ ÉLETÉRE TÖRTEK! STOP!


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Az ismert televíziós is megszólalt az ügyben. A Privátszféra műsor-vezetője nyílt levélben mondta el gondolatait:

Azt hiszem van az a pont, amikor megálljt kell parancsolni a gyűlöletnek. Nem most kezdtük a Privátszféra forgatását Bogdán Làszlóval, hetekkel ezelőtt találkoztunk és kapcsoltuk be a kamerát.

Már akkor is döbbenten hallgattam a beszámolóját arról, hogyan bánnak vele. Megvetik, kirekesztik, lehordják. Egyesek. Hangsúlyozom, egyesek. Meghívták egy fórumra, ahol beszédet mondott és ahová mosolyogva érkeztünk együtt. Rossz érzése volt. A szócsatákba beleállt, válaszolt a kérdésekre. Aztán elkezdtek gyülekezni a gomolyfelhők. Távozáskor hátulról megrugdosták és leköpték.

Folytatom.

Az őcsényi “làzadás” után, cserdi polgármestere felajálotta, hogy szívesen látja a falujában az Őcsényben nem kívánatos menekült családokat. És tudják mi történt ezt követően? El akarták gázolni egy gyalogátkelőn. Ő a szárnyai alá vette a helyi cigányokat, segítő kezet nyújtott a menekülteknek, közben veszélybe került az élete. Őt ki védi meg? Mi történik itt? Kérem, nyissák ki a szemüket! Nem vagyok dühös, nem haragszom.

Nem tehetem, mert akkor elérik a céljukat…És senki ne legyen indulatos, ne legyen bosszúálló. Egyszerűen csak ne engedjék, hogy a gyűlölet teret engedjen magának és tetlegességig fajuljon az indulat.



Bogdán László nem fél és nem kell megvédeni. Tudom, ismerem, nem akarná. Magunkat viszont meg kell védenünk a gyűlölettől! Abban bízom, hogy ez az üzenet eljut majd ahhoz az emberhez, aki leköpte, ahhoz is, aki hátulról belé rúgott és az is olvassa majd, aki megpróbálta elütni. Nem az én feladatom azt mondani, hogy nézzenek magukba és szégyelljék magukat. Az én dolgom csak annyi, hogy kikiabáljam:

Ha Bogdán Lászlót valaki megdobja kővel, ő kenyérrel fog válaszolni. Én is. 


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük