Mégis lesz közös ellenzéki megmozdulás Október 23-án. Itt vannak a részletek!


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Emlékezhetünk arra, hogyan verték szét az LMP és a Momentum politikusai a közös ellenzéki tüntetést. Pedig ha valamire nagy szükség lett volna, így a választások előtt fél évvel az egy közös ellenzéki erődemonstráció.

A többi párt azonban bölcsnek bizonyult.

Lesz közös megemlékezés október 23-án, melyen képviselni fogja magát, az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, a Liberálisok, a MoMa és a Szolidaritás.

Igaz nem tömeg tüntetés lesz, hanem  a Nagy Imre házánál közösen koszorúznak majd a baloldali pártok budapesti vezetői.

Hosszas szervezés után úgy nézett ki, hogy a baloldal különböző pártjai október 23-án közös színpadra állnak, Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom fel is kérte őket egy közös tüntetésre. Az LMP jelezte a távolmaradását, amivel elindította a lavinát, és szép sorban jelentették be a pártok, hogy akkor ők sem vesznek részt, ha nem megy el mindenki.

Azonban az Index értesülései szerint a budapesti MSZP mégis össze tud hozni egy többpárti rendezvényt október 23-án, ha nem is tömeg demonstrációt, de egy közös koszorúzást: Az ünnep reggelén 9 órakor Nagy Imre Orsó utcai házánál szervez koszorúzást Kunhalmi Ágnes budapesti elnök. – írja a HírHugó.

Az index.hu megkereste Kunhalmit, aki azt mondta, hogy valóban több párt politikusa is igent mondott a meghívására. „Örülök, hogy elfogadták a felkérést mindazok, akikre leginkább számítanak az országban elégedetlenkedők.”



Így vele ünnepel majd a visszajelzések alapján:

  • Gy. Németh Erzsébet – DK
  • Hajdu Nóra – Együtt
  • Szabó Tímea – Párbeszéd
  • Szabadai Viktor – Liberálisok
  • Székely Sándor – Szolidaritás
  • Sőt, a Bokros Lajos-féle Moma is képviselteti majd magát.

Természetes a két együttműködésre képtelen politikai formáció az LMP és a Momentum nem lesz jelen, igaz, ők a pártdöntéseik alapján a teljes 1-2 százalékos önállóságuk mellett vannak,de most már az MSZP nem is kereste meg az ezeket a pártokat. Igazuk van! Minek?

Szóval mi csak bátorítani tudunk mindenkit, hogy akinek van kedve részt venni a közös koszorúzáson az menjen 23-án reggel 9 órára a Nagy Imre házhoz!


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük