Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mindent megtettek az egerek, hogy hegyet szüljenek, de nem sikerült.

A tegnapi nap folyamán láthatóvá vált, hogy a Jobbik nem fog bírni az MSZP-vel. Azonban egy másik dolog is világossá vált, a Jobbik bizony jelen van és beépült a demokratikus ellenzék internetes csoportjaiba. Teljes pályás letámadást indítottak az MSZP és közvetve a Demokratikus Koalícióval szemben azonban ez sem volt elég ahhoz, hogy a demokrata ellenzék ellen hangolják a kormányváltókat. Sőt!

Tóth Bertalan, a szocialisták frakcióvezetője jelentette be szerdán, hogy bojkottálnak bizonyos állami intézményeket, és nem asszisztálnak tovább ahhoz a látszathoz, hogy Magyarországon működnek a fékek és ellensúlyok rendszere, nem vesznek részt abban a kutyakomédiában, ahol eljátszzák, hogy független az alkotmánybíróság vagy az ügyészség.

Emlékeztetőül: Egy évvel ezelőtt a Népszabadság bezárásakor a Demokratikus Koalíció kivonult a parlamenti munkából, arra hivatkozva, hogy megszűnt az országban a jogállamiság. Egy olyan országban, ahol  az ország vezető politikai lapját betilthatja a kormányzat, nincs értelme a parlamenti munkának.

Az MSZP ezzel szemben ugyan egy szolidabb bojkottot hirdetett meg, de ez is látványos. A parlament legnagyobb ellenzéki pártja a továbbiakban nem tekinti partnernek a Fidesz által megszállt szerveket.

Ezt interpretálta úgy a Jobbik, hogy az MSZP-t (és ezen logika alapján a DK-t) kilóra megvette a Fidesz. Azon túl, hogy ez az állítás nevetséges és a Jobbik sem gondolhatta komolyan a teljes Jobbik és Simicska médiát ennek a narratívának a hirdetésére állították rá. Ettől volt hangos a magyar internet. Azonban a Jobbik elmérte magát.

Azt gondolta a demokratikus pártok ellen hangolhatja a közvéleményt és nevető harmadikként profitálhat ebből az akcióból, azonban – pestiesen szólva – az emberek elküldtél őket a sunyiba.

Néhány példa:

Az MSZP szavazta meg az alkotmány fideszes bírait vagy az lmp ?
Az MSZP tagját fogadta be a Fidesz a MNB felügyelő bizottságaba vagy a Jobbikét?
Ez a jobbikos hány disznóságot tárt fel eddig 2 év alatt az MNB ban? O-át

– Zoltán, Fót

Rosszindulatú és lejáratú szándékú ez a megnyilvánulás. Aki nem érti ezt a lépést az vagy politikai analfabéta, vágy ártó szándékú.

– Tibor, Debrecen

Nem is lehet elvárni az MSZP-től, hogy teljesen kivonuljanak a parlamentből, mert nekik még így is megmarad a napirend előtti hozzászólási lehetőségük, Az egyes kérdésekhez való hozzászólási lehetőségük. Ami meg nem megy nem kell erőltetni. Eddig sem fogadtak be egyetlenegy előterjesztésüket, sem , nem válaszolt a felvetett kérdéseikre az alkotmány bíróság sem. A DK-nak Azért volt könnyebb a teljes kilépés.

– Ilona, Budapest

Már megint megy a szarkeverés kedves Jobbikosok. Már csak nevetünk az erölködéseteken

– Margit, Nyíregyháza

Jó vicc volt, hogy megvették az MSZP-t. Kár hogy nem az a Vona állt ki a kamerák elé ezzel, aki Orbán seggét nyalta, amikor közös polgári körben ültek

– Tivadar, Medgyesegyháza

Nagy szemétláda ez a Jobbik. Azt hiszik így fel tudják magukat küzdeni a tetszési indexeken, csak hát az a kurva nagy probléma, hogy az MSZP meg a Jobbik közel azonos támogatottsági szinten mozog. Ha igaz hogy az MSZP összefogásban nyerhet csak, akkor a Jobbik miből gondolja, hogy tud egyedül? Rettegtek az ellenzéki együttműködéstől mi?

László, Budapest

Közleményben állt ki az MSZP mellett a DK

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője ma bejelentette, hogy a párt a továbbiakban nem fordul a fideszes Alkotmánybírósághoz és köztársasági elnökhöz, nem kezdeményez parlamenti vitanapot és nem vesz részt ötpárti látszategyeztetéseken sem.

A Demokratikus Koalíció üdvözli az MSZP döntését. Ideje volt, hogy a Magyar Szocialista Párt is belássa: az Orbán-kormány kiüresítette az Országgyűlés intézményét, ami mára kizárólag az orbáni hatalomgyakorlást elfedő díszletként szolgál.  – írja a DK ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: