„Ha megmondod az igazat beverik féltéglával a fejed” – tarja a magyar közmondás.
Sokan vannak akik a magyar közmondásokat túl depresszívnek tartják, túlságosan lehangolónak. Azonban az a helyzet, hogy a Fidesz Magyarországa egy igen lehangoló kicsinyes és igen igen depressziós hely.
Sokan és sokféleképpen fejtük ki a véleményünket. Én például a BalraMagyart írom, mert úgy gondolom a Habony-médiának igen is kell konkurencia, úgy gondolom, hogy a kormányzati véleménytől eltérő véleménynek is meg kell jelennie az éterben. Az olvasóink pedig gyakran kommentálják a híreket.
Persze nem csak a mi híreinket, naponta átlagosan 15 kommentet írunk egy kutatás szerint a facebookon.
Egy mezőtúri nő azt írta a Facebookon, 2014. december 5-én egy közszereplő oldalán, egy nyilvános bejegyzéshez Mezőtúr Város Önkormányzatának képviselő-testületére utalva (valótlanul), hogy “amennyit ellopnak a sintértelep üzemeltetésének címén, abból mi befejezhetnénk a menhelyet! Csak ugye akkor nem lenne mit ellopni!”
A nőt nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásban találták bűnösnek, és egy évre próbára bocsátották. A Szolnoki Törvényszék múlt héten hozta meg jogerős döntését helybenhagyva az elsőfokú ítéletet.
A próbára bocsátás nevelő jelegű intézkedés, ami azt jelenti, hogy a bíróság megállapította, hogy a vádlott bűncselekményt követett el, azonban a jogkövetkezményekről való döntést későbbre halasztotta – írja a 24.hu.
Nos, ha mást nem is tehetünk a hölgy érdekében, megírtuk a történetét, hogy más is lássa, milyen országban élünk, mi pedig Önt kérjük, hogy ossza meg ismerőseivel a történetet.
+ There are no comments
Add yours