Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A Szocialista politikus facebookon osztotta meg az alábbi jegyzetet, és ritkán mondunk ilyet, de minden szavával egyetértünk:

Szolidaritást! Igazságosságot!

A héten többször napirenden volt a devizahitelesek problémája, további megkárosításuk és kifosztásuk megakadályozása. Ennek kapcsán többen az áldozathibáztatás csapdájába estek, hiszen elfelejtik, hogy ők is lehetnek valahol, valakiknek az áldozatai, ahogyan a devizahitelesek a bankok és a kormányzat káros tevékenységének, rablásának, a kapzsiságnak az áldozatai. Mert áldozat lehet bárki, s akkor magával szemben is megfogalmazhatja: „nem volt kötelező”?

Ráadásul a bajbajutott devizahitelesek nem is adományokat kérnek, csak tisztességes eljárást és a harácsolók (bankok, kormányzat) féken tartását. S bár jogos érvként mondják sokan, hogy „azért vették fel devizában, mert nyerni akartak rajta”, de tudjuk jól, hogy, akik spekulatív céllal vettek fel devizahiteleket, azok már bőven megszabadultak tőle, sok tehetős éppen az Orbáni gazdagpárti politika révén. Tényleg nem volt kötelező, bár sokaknak nem volt más lehetősége, hogy otthonhoz, vagy munkaeszközhöz jussanak. És nem devizahitelt vettek fel, hiszen egy árva frankot nem is láttak még sokan életükben a megkárosítottak közül.

Egy hibás termék, egy aljas kifosztási módszer, egy minden kockázatot az egyik szerződő félre hárító kapzsi és embertelen eljárás áldozatai ők. Legyünk szolidárisak velük IS, hiszen mindannyian lehetünk áldozatok, ha elfogadjuk a „nem volt kötelező”, vagy a „senkire nem tartottak fegyvert, hogy írja alá” mondatokat, ha belenyugszunk a magyarokat egymással szembeállító Orbán-rezsim romlott mentalitásába.

Mert, ha így néznénk, akkor ugyanezt mondanák a kormány szekerét tolók, ha őket érné sérelem? Ha gyorshajtás miatt balesetet szenved, akkor nem menjen ki érte e mentő, mert „nem volt kötelező” sietni a munkába, a családhoz? Ha ipari katasztrófa miatt elveszti az otthonát, egészségét, akkor ne segítsünk neki, hiszen „nem volt kötelező” oda költözni a jobb élet reményében? Ha valaki dohányzott évtizedekig (ami helytelen) és ezért lesz tüdőbeteg, tüdőrákos, akkor ne gyógyítsák meg, ne kezeljék, mert „senkire nem tartottak fegyvert”, hogy rágyújtson? Ha sugárzásban, vegyi üzemben, keszonban dolgozik valaki, akkor ne gyógyítsák meg, ne reparálják meg idő előtt megroppant testét, mert „nem volt kötelező” oda menni dolgozni a magasabb fizetésért?

Nem, nem! Szolidárisnak kell lennünk egymással. Segíteni egymáson, mert emberek vagyunk. Akik szándékosan kárt okoznak, azokat ebben megakadályozni az állam dolga és a büntetésük pedig a társadalom nevében az igazságszolgáltatásé.
Ráadásul a bajba jutott százezer devizahiteles család nem is adómentességet kér, mint a Fidesz oligarchái, nem is állami (EU) támogatást kér a vadászházához, a gumimódra növekvő villácskájához, a babája milliós ellátmányozásához, a családtagjainak állami megrendelésekkel való gazdagításához. A devizahitelesek nem azt kérik, hogy családtagjaikat rakják jól fizető zsíros állami „sportállásokba”, vagy utalják át nekik a TAO pénzeket, hogy lenyúlhassák azt.

Csak azt kérik, hogy ne tegyék tönkre őket még jobban, hogy ne fosszák ki őket még nagyobb mértékben, hogy élhessenek. Azt kérik, amit mi is követelünk: a felvételkori árfolyamon történő törlesztés lehetőségét, azonnali végrehajtási moratóriumot, a kilakoltatások azonnali leállítását.

Ne hagyjuk, hogy egymásnak ugrassza a magyarokat is Orbán és gyűlöletgépezete, azért hogy még nagyobb haszonra tegyenek szert kiszolgálói, tényleges szövetségeseinek.
Legyünk szolidárisak egymással, szövetkezzünk, szerveződjünk!


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Bravó! – Szellő István élő egyenes adásban olyat alázott a TV2 propagandájára, hogy öröm...

Az RTL-nél most is megmutatták, hogy az alpári, gusztustalan, szint alatti stílusra, lehet nyílt, egyenes, inteligens és gerinces kiállással reagálni,. Legutóbb a Tények egy...

Elképesztő dologgal támadják Magyar Pétert – Reagált a politikus

Azt gondolom, hogy a magyar politikai közbeszéd eljutott abba az állapotba, amelyre már tényleg nincsenek szavak. Olyan jellegűek pedig bizonyosan nincsenek, amelyek a nyomdafestéket...

Magyar Péter nagyon furcsa dolgot szúrt ki Orbán EP beszéde közben

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán egy érdekes észrevételt tett az Európai Parlamentben. A politikus Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Balázst,...

Gyurcsány Ferenc: Orbán ellen, csak egyetlen fegyver létezik

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy újabb nyílt üzenetben szólalt fel Orbán Viktor kormányával szemben, hangsúlyozva, hogy a hazánk elárulásával csak bátorsággal lehet...

Olyan alázást kapott Orbán, amire eddig egyetlenegyszer volt csak példa

Egyetlen egyszer volt csak példa arra, hogy valakit így köszönöttek az Európai Parlamentben. Talán beszédes éppen Orbán Viktor volt az, akit már korábban is...

Elakadt Orbán lélegzete: Dobrev Klára a legsúlyosabb dolgot kérdezte meg nyílvánosan Orbántól

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Strasbourgban élesen bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament plenáris ülésén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy Orbán azért kormányoz...

Magyar Péter vs. Orbán Viktor Strasbourgban: Miniszerelnök úr, vége van!

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, először fordult személyesen Orbán Viktorhoz Strasbourgban, reagálva a miniszterelnök EU-elnöki programbeszédére. Az Európai Néppárt képviselőjeként Magyar Péter öt...

Nap híre: Nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat

Nem minden nyugdíjas kaphatja meg a 13. havi nyugdíjat legalábbis a Pénzcentrum összefoglalója alapján ezt állítja a Nap Híre hírportál áttekintve  a törvényi szabályozást. A...