Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Erőszakkal hatoltak be akadémiánk területére a sárga egyenpólót viselő,

Ne fizess! Pörölj! Tiltakozz! facebook-csoport tagjai – írja közleményében a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia

z akadémia honlapján közzétett beszámoló szerint a behatolók törvényen felülinek képzelik magukat, vezérszónokuk az a Póka László, aki korábban a devizahitelek ügyében nem egyszer botrányos körülmények között szólalt fel.

Akadémiánk hívatlan vendége régebben ingatlaneladással és devizahitelek közvetítésével foglalkozott, terrorcselekménnyel és közveszéllyel fenyegetés bűntettével is megvádolták – írják.

A Puskás Akadémia tudósítása szerint a csoport tagjai a biztonsági őr felszólítása ellenére, a sorompó melletti résen átbújva, a biztonsági őrt kikerülve, előre megrendezett koreográfia szerint haladtak a kollégium felé. Nagy hangon pályát követeltek maguknak, hogy tudjanak focizni.

Az akadémia időközben rendőrségi intézkedést kért. A biztonságiak végül kiterelték a hangoskodókat. Miután a főbejáraton keresztül elhagyták az akadémiát, egy másik bejáraton behatolva zavarták a fiatalok edzését a műfüves pályán – így az akadémia részletes beszámolója.

A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a társaságot, akik már nem először járnak a Pancho Aréna közelében, a múlt héten a miniszterelnök házánál tűntek fel. Elmondásuk szerint minden héten megismétlik akciójukat.

A rend megzavarására irányuló cselekedetüket akadémiánk messzemenőkig elutasítja! – zárul a Puskás Akadémia közleménye.

Forrás: Hír TV

Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: