Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

A kormány sillabuszt adott ki a nagyköveteknek az augusztus 20-i beszédükhöz. Nem bízik a saját káderei képességeiben, amit megértek.

Azt kell hangsúlyozniuk, hogy tulajdonképpen Szent István és Soros között kell választani. Ez elég bárgyú ötlet ugyan, de hogy itt Szent István Orbánt személyesíti meg, azt a kissé tompább agyú nagykövetek is érteni fogják.



Az első ünnepi beszéd itthon ma, a honvédelmi miniszter kitüntetés-osztásán hangzott el. A lecke rendesen fel lett mondva (leülhet, jeles), csak sajnos történt némi túlteljesítés. A miniszter igaza bizonyításául mindenkit felhívott arra, hogy olvassa el István király Intelmeit.

Ez hiba volt. Tudniillik elolvastam. Az mondjuk igaz, hogy egyetlen szavát sem Soros írta, ő viszonylag ritkán szól a fiához rímes latin prózában. De a többi… Nem ajánlanám egyetlen miniszternek sem, hogy a kormányfő fejére olvassa Szent István tanításait. És most nem a már agyonidézett részre gondolok az idegenek befogadásáról, hanem egyéb részletekre.

Mint például:
“Ha békeszerető leszel, minden vitéz szeretni fog, ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve kevélykedsz,…másokra száll királyságod,” “Semmi nem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”. Püff neki. Vagy: “Ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz légy kegyes!” Na és szegény Lőrinc szomszéddal, Papa-bányával, vőmurammal akkor mi lesz? Hogy lehet ilyen ostoba intelem alapján közbeszerzést bonyolítani? 


És mi ez a falvédő-szöveg, hogy az uralkodó legyen mértékletes, irgalmas, becsületes? Vagy a kereszténység ilyen túlhaladott, szentistváni felfogása, hogy a hitet jó cselekedetekkel kell bizonyítani, teljessé tenni, “mert a hit tettek híján meghal”, így “nem uralkodhatsz tisztességgel”?


Ez az István még a kormányzati káderpolitikát is simfolja. Szerinte a tanácsot, a bizalmasok körét “ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani mit sem ér”. Jó, dehát akkor ki maradna? 









Most, a 2010-es választási és kampányfinanszírozási csalások napvilágra kerülése után a következőt végképp nem ajánlanám idézni: “Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd.

“Simicskó, Simicskó. Nem lennék a helyedben. Mit ajánlgatsz mindenféle olvasgatni valókat! Vártad volna ki, amíg Bayer Zsolt is megjelenik Kerényi Imre Nemzeti Könyvtárában.



Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here