Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ritkán szólal meg politikáról a művész, de ha igen arra érdemes odafigyelni.

Gálvölgyi szerint a világ

A művész súlyos mondatokat mondott napjaink történéseiről, annak ellenére, hogy hangsúlyozta:

Megpróbálom magam ebből az egészből, amennyire lehet kívül tartani.

Egy olyan közélet iránt érdeklődő, naprakész értelmiségi számára mint Gálvölgyi, mindez nem könnyű. Nem is sikerülhet. Markáns véleményét el is mondta:

Nagyon rossz előadást látok, nagyon rossz szereplőkkel, irgalmatlanul rossz rendezésben. De miután egy vagyok a nézők közül–nagyon sok nézőnek tetszik az előadás–lehet, én tévedek”  tette hozzá.

Hangsúlyozta:

Tudok mindent, bármit kérdezhetsz, de nem érint meg, hogy elrontsam a napomat.”

A riporter kérdésére elmondta, felháborítja, amikor azt mondják a parlamentről, olyan mint a cirkusz. Ez az állítás sértő a cirkuszra:

A cirkusz egy olyan magas művészet, az a művészetek csúcsa. A színház az egy csodadolog. Hogy jön ehhez a parlament?

 

 

Elmondta, az egyik “fideszes úr”, Sorost Rodolfóhoz, az apósához hasonlította. Felháborodva kérdezte:

Hogy veszi a szájára, Rodolfónak ennek a csodaművésznek a nevét?

Mindent beszopunk?

A Gálvölgyi a kormányzati kommunikáció, a sorosozás  apropóján úgy vélte:

Valamit nagyon, nagyon jól csinálnak. Nagyon jól csinálnak, hogy ilyen hülyeségeket el lehet hitetni az emberekkel.

A legjobb kabaré sem ér fel mindazzal, amit a fakockával  / hármas metró!/  kapcsolatban az illetékesek előadtak:

Ilyet nem lehet kitalálni, hogy van ilyen brigád, amelyet  Soros pénzel, és kockát gyártanak, amit leraknak. Közülük az egyik sántít, hogy azt higgyék mozgássérült. Elképesztő.

Pesszimista a jövő évi választásokkal kapcsolatban. Elmondta:

Nem látom esélyét annak, hogy változás lesz. Egyáltalán nem látom. Úgy látom, hogy ez mindenkinek így jó, ahogyan van. Mert ha nem így lenne, nem ÍGY lenne”, mondta igazi Gálvölgyi.

Hozzátette:

De miután így van, és nagyon úgy néz ki, minden közvéleménykutató  -ennyire nem tévedhetnek- azt mutatja, hogy ez nagyon megfelel az embereknek. Sorosozással, fakockázással, mindennel együtt. Nem lesz semmi változás égadta egy világon.

Így látja a jövőt, annak ellenére, hogy nincs hazánkban olyan társadalmi réteg, amelynek a Fidesz nem adott legalább egy tockost.

Ilyeneket szoktunk mondani: lám-lám milyen rossz az embereknek: jön a választás, lám-lám kiderül, mégsem olyan rossz.

Saját felelősségéről is beszélt:

Mindenhez nem adom a nevem, aki hallgat rám, az hallgat. Aki gyűlöl, az úgyis gyűlölni fog.

A közélettel foglalkozó részt egy ütős mondattal zárta, ennél jobb végszava, az írásnak sem lehet:

Az analfabéták nemcsak választanak, hanem választottak is.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: