A hét elején, -de sajnos a téma azóta sem vesztett aktualitásából- az ATV “Egyenes beszéd” című műsorának, Sándor Mária a fekete ruhás nővér, az egészségügy egykori harcosa volt a vendége
Lefelé a lejtőn
Sándor Mária a rothadó, néppusztító magyar egészségügy élő lelkiismerete. Fekete ruhája szimbólum volt. Jó ideje eltűnt a nyilvánosság elől, belefáradt a reménytelennek látszó küzdelembe, magára maradt. Legutoljára a 168 óra újságírójának nyilatkozott, még februárban:
Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük. Soha nem a saját érdekeimért küzdöttem, hanem a legkisebbekéért. Ha ajándékot kaptam, szétosztottam. Még virágot sem hoztam haza, azt is továbbadtam. Aztán ez is lassan elvárássá vált.
A keddi interjú elején kitért arra, miért döntött úgy, hogy befejezi a harcát:
Úgy gondoltam, minden tőlem telhetőt megtettem, hangot adtam, az egészségügy problémáinak.(…) Amire nagyon büszke vagyok, azok a kolléganőim, akikért én elindultam közvetlenül, akik mellettem álltak, akik be voltak csapva, akik azt a bért, amiért megdolgoztak, nem kapták meg. Most nem csak ők, hanem az ország minden kórházában, ki vannak fizetve a túlórák, ki vannak fizetve a ledolgozott órák, ez nem volt így az elmúlt években. (…) Mindez azóta van, hogy azt mondtam, korrupció van az egészségügyben, és milyen szintű.
Mária Elmondta, szeretne pár dolgot a helyére tenni, mert úgy érzi, átestünk a ló túlsó oldalára. Úgy látja, hogy a pályán levő, ágy mellett dolgozók megelégedtek azzal a bér emeléssel, amit kaptak, számukra ez elég volt, a korábbi lelkesedésük elmúlt. Így csak részsikert lehetett elérni.
A több pénz azonban nem tudta pótolni a vészes emberhiányt. Olyan mennyiségű munka hárul a nővérekre, amit szerinte nem lehet tisztességesen, becsületesen elvégezni.
Fogy a rendszerből az ember, egyre többen mennek nyugdíjba, nincs utánpótlás.
-mondta.
Hét szűk esztendő
Hét év alatt nem építettek ki olyan oktatási rendszert, nem született meg az életpályamodell, ami a nővéreket a pályára vonzaná. Véleménye szerint:
Ez a némileg megemelt bér nem fogja hazahozni külföldről a kollégákat, nem fogja bevonzani a pályára a mai fiatalokat. Az iskolákban nincs kapacitás arra, mint a mi időnkben volt, hogy menjél ápolónőnek, tudsz segíteni és van valami kilátásod a jövőre.
Nem teremtődött meg az az oktatási struktúra , amelyben az ő korosztálya tanult. Az iskolák megszűntek, nem lett több egészségügyi oktató. Ezért nem látni az utánpótlást, amely a kieső nővéreket pótolva, ellátná a betegeket.
Az örök kérdés. Ki a hibás?
Sándor Mária joggal kérdezte :
Ki a hibás azért, hogy nincs egy épülő egészségügyi személyzeti rendszer, ki a hibás, hogy nincs egy életpályamodell, ki a hibás, hogy nem kezdődött el az agitálás, hogy gyere nővérnek? Ki van erre kijelölve? Balog emberminiszterünk? Lövése sincs az egészségügyhöz.
A szakemberek elvileg benn ülnek a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarában
Mit tettek, hol építkeztek, mikor mondták azt, hogy gyerekek, itt rohadt nagy a baj, nincs utánpótlás, mennek el a nővérek, mennek nyugdíjba. Itt az életpálya modell, ami segíthet a gondokon.
kérdezte Sándor Mária. Szerinte a kamara feladata lenne, jelezni a politika számára a gondokat, megfogalmazni a szakmai elvárásokat, követelményeket.
Lehet adni CT-t, lehet felújítani az épületeket, lehet beletenni a pénz, ha nincs, aki üzemeltesse, ha nincs elég ember. (…) Nem tudom elnézni azt, nem tudok hallgatni akkor, amikor jogtalanul sérelem éri azokat a kolléganőket, akik minden tiszteletet megérdemelnek, és tényleg a szívüket, lelküket teszik ki.
“Ehhez én egyedül kevés vagyok”
Elmondta, hogy reggel Csepelen volt vérvételen. A kapu nyitásakor, – hét órakor– már legalább százan várakoztak a laborra.
Végignéztem az embereken. Van még egy olyan ország, ahol az emberek egy egészségügyi intézmény előtt toporognak, mert tudják, különben 24 órát is ott ülhetnek, hogy ellátást kapjanak. Minden ember, akinek igénybe kell venni az egészségügyet, kiszolgáltatott. Mindenki meg fogja egyszer tapasztalni.
Nem egyesületek, civil szervezetek létrehozása a megoldás. Arra lenne szükség, hogy az egészségügyben dolgozók megszólaljanak, kiálljanak jogaikért. Sokat tehetnek a betegek, a hozzátartozóik is. Ha mulasztást tapasztalnak, akkor akár “minden nap” jelentsék fel az érintett intézményt. Mária szerint:
Az egész ország bűne, hogy hol tart a magyar egészségügy. Ha az egyik fél hallgat, a másik meg sunnyog, nem változik semmi.(…)Nem a mindenkori magyar kormányt hibáztatom, hanem azokat a kijelölt szervezeteket, amelyek nem végzik el a munkájukat.
Ugyanakkor felvetette, hogy a kormány miért engedi, hogy azok, akiknek a dolga lenne, ne tegyenek semmit.
Azért mert szándékában sincs segíteni,
válaszolta meg saját kérdését Sándor Mária.
Rónai Egon a beszélgetés végén, megkérdezte, visszajön e még a fekete ruhás nővér.
Nem hiszem. Nem. Nem, Nem. (…) A szakmámért mindig ki fogok állni, de ebben a mocskos politikában nem kívánok részt venni. Mert úgy érzem, ezt mindenki felhasználja, mindkét oldal, és utána, senki sem fog tenni semmit. És ez hosszú élettapasztalatom. Én ehhez egyedül, kevés vagyok.
