Az az eszmefuttatás amit legutóbb bemutatott a Rezsibiztos még a törzsfideszesekben is felkelti a gyanút, valami komoly probléma van a kormánypártok fejében.
Mindenki korrupt, csak a Fidesz nem
A Fidesz faltörő kosa az ATV stúdiójában jelentette ki, hogy aki firtatja, amit a Fidesz mond, az mind – jelen esetben nem Soros – Simicska tenyeréből étkezik, tehát az ATV és a 24.hu is.
Mint emlékezetes, a 24.hu derítette ki, hogy a Fidesz 2010-ben elsíbolt 60 millió forintot a választási plakátok kihelyezésének elszámolásakor. Erre Németh reakciója annyi volt,hogy ez nem lopás, hanem politikai támadás, hiába igazolható számlával az eset. Aki pedig nem így látja, az Simicska ügynöke.
A rezsibiztos szerint
“ez hírhamisítás, nem láttam a szerződéseket, nem én kötöttem. Fotót bármiről lehet készíteni ebben az országban.”
Németh szerint a 24.hu cikke elterelő hadművelet és hírhamisítás.
Az, hogy miért nem volt ennyire harcias a Fidesz a plakáttörvény meghozatala ügyében, amíg jóban volt az azt uraló Simicskával, Németh azt találta nyilatkozni, hogy csak mostanra jutottak el odáig, hogy megszabják, hogy csak listaáron lehet plakáthelyeket vásárolni. Ezzel beleszól a kormány magáncégek szerződéskötéseibe, vagyis a törvény egyértelműen lex Simicska.
” A Fidesz soha nem vásárolt listaár alatt, piaci áron vásárolt plakáthelyeket.”
-nyilatkozta a kedves vendég.
+ There are no comments
Add yours