Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció fiataljai nekimentek saját anyapártjuk elnökének méghozzá nem is akárhogy.

A fiatalokat nevezzük csak szimplán politikailag rutintalannak és feltételezzünk némi jóindulatot, hogy akaratlanul tették azt amit tettek.

Történt, hogy egy az MSZP kampányát kritizáló képet osztottak meg a facebook oldalukon, mondván, hogy túl populistának tartják az MSZP “Fizessenek a gazdagok” c. kampányát.

Annyira tartják csak populistának, hogy egyből populizmussal is válaszoltak. Nem elég, hogy lenyúlták egy az egyben a Szocialisták plakátjait, még Gyurcsány Ferencnek is nekimentek.

Mint állítják írásukban: “Mi úgy véljük, hogy nem azoknak a kisboltot üzemeltetöknek, orvosoknak, Hosszú Katinkáknak és Gyurta Daniknak kellene luxusadót fizetniük, akik időt és energiát nem kímélve, éjt, nappallá téve dolgoznak ezért az országért.”

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke ellenben többször is kijelentette, hogy: több felelősség fent, több lehetőség lent!

Mi több ez a kijelentés a DK középponti üzenete is.

Márpedig, ha orvosoknak, Hosszú Katinkáknak és Gyurta Daniknak jobban meg, akkor több társadalmi felelősséggel tartoznak. Mindezt a fiatalok baloldali demagógiának tartják.

Reméljük, hogy a fiatalok csak naivak és politikailag még nem felkészültek és nem saját pártjuknak üzentek ezzel a félresikerült akcióval, mindenesetre lesz mit megbeszélni.

Az IDE – Ifjú Demokraták bejegyzése itt található


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: