Az év botránya: börtön helyett egészen mást kapott a diákjával kavaró KDNP-s


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Ennél cinikusabb, felháborítóbb és gyomorforgatóbb történet ma már bizonyosan nem lesz.

Általános iskolás kora óta szexuális viszonyt folytat a KDNP-s alpolgármester egy diáklánnyal?

Szabó Ferenc házassága is tönkrement, a majd a 16 éves lány szülei feljelentették az 56 éves politikust, mert lehetséges, hogy a viszony még a lány gyermekkorában kezdődött – írta a nyugat.hu amikor kirobbant a botrány a kereszténydemokrata politikus körül.

Szabó Ferenc, Körmend alpolgármestere, aki a Fidesz-KDNP jelöltjeként jutott mandátumhoz és korábban a botrány miatt pártja lemondatta mandátumáról azóta új stokit kapott, hiszen a “nemzeti ügyek kormánya” nem hagyja cserben hű kádereit tegyenek azok bármit.

Az ATV információi szerint – ahhoz képest, hogy még zajlik a nyomozás Körmend leköszönt ex-kereszténydemokrata alpolgármesterének gyanús szerelmi ügyében, a képviselőtestület most az ifjúságért is felelős bizottság tagjává választotta Szabó Ferencet.

Societas-Baloldali Ifjúsági Mozgalom szerint kevesebb undorító dolog van, mint amikor egy jóval idősebb férfi kikezd és kihasznál egy nála jóval fiatalabb, szinte gyermekkorú lánnyal hatalmi helyzetből. Egyszerűen gyomorforgató, hogy ilyen Magyarországon megtörténhet. Felháborító, hogy ez az ember Körmend város kereszténydemokrata alpolgármestere lehetett. Egy olyan párt erős embere, aki nap, mint nap hirdeti a család és a gyermekek fontosságát! Felszólítjuk a KDNP-t, hogy határolódjon el Szabó Ferenctől és kérjen bocsánatot a Körmendiektől, hogy egy ilyen embert rászabadított a városra!


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük