Alföldi Róbert az ismert színész-rendező mostanában nyíltan vállalta véleményét. Bátran és keményen vett elő olyan témákat, amelyekkel nyilván ráléphetett a kormánypárt tyúkszemére.
Pártunk és kormányunk azonban nem oly a neki nem tetsző véleményekkel szemben. Meg is indult a lejárató kampány, ám politikusok helyett ezúttal a célkeresztben Alföldi Róberttel.
A Magyar Idők nevű nyomtatvány ezzel a bájos címmel adott új utálni valót híveinek:
„Alföldi Róbert ismét coming outolt”
A színész – rendező nemrég a Momentum olimpia-ellenes mozgalma mellé állt, pedig állítása szerint megkönnyezi a magyar himnuszt.”
Ezzel a mondatával azt üzeni, hogy aki magyarnak vallja magát, az nem lehet gondolkodó européer. Jelentem, az ország jelentős része az, vagy az szeretne lenni. Hiába vágyik a miniszterelnök a keleti áldemokráciák követője lenni, a magyarok inkább választanák a nyugati civilizáció lehetőségét.
Az Orbán-kommandó jeles harsonája így folytatja:
„Most a Soros-csapatba is bejelentkezett. Közösségi oldalán buzdított a civilek melletti petíció aláírására. Mint írta a civilek üldözése „aljas és gyáva arrogancia”
És végül levonja végső következtetését:
„Úgy látszik a Soros- polip csápjának a liberális művészvilágban is erős a szorítása.”
Nanáhogy SOROS! Mi meg röhögnénk, ha nem ennek a bandának a kezében lenne a sajtó nagy része és tudnánk amit ha egy normális demokráciában élnénk, biztosra vehetnénk: Ebbe belebuknak!
+ There are no comments
Add yours