Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ez fájhatott. Zseniális írást tett közzé tegnap Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője.

Balog Zoltán miniszter úr múlt héten egy nyilvános rendezvényen azon viccelődött, hogy a Mentőszolgálat munkatársai mennyire rosszul keresnek. Nagy “poén” volt, Miniszter Úr! Jó, hogy nem idézte egyik nagy szellemi elődjét: “Ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot?”.

Komolyra fordítva: kifejezetten dühítő, hogy az az ember viccelődik az egészségügyi dolgozók alacsony bérezésével, akinek az lenne a dolga, hogy az adóforintjainkból az egészségügyi rendszert fenntartsa, fejlessze, az egészségügyi dolgozók biztos életfeltételeit garantálja.

A világ másik felén, Japánban három héttel ezelőtt a fukusimai földrengés utáni újjáépítésért felelős miniszter mondott egy ostoba és korántsem vicces mondatot. Azt mondta, hogy jó, hogy északkeleten történt a tragédia és nem Tokióban, mert ott nagyobb károkat okozott volna. Egy nappal később bocsánatot kért és lemondott.
Nálunk, Balog Zoltán nemhogy bocsánatot nem kért, hanem továbbra is teljes felhatalmazással rombolja a magyar oktatást, az egészségügyet és a szociális ágazatot.

Balog Zoltán “jópofasága” annak a cinikus pökhendiségnek az újabb példája, amelyet folyamatosan láthatunk Lázár “akinek nincs semmije, az annyit is ér” Jánostól, Rogán “helikopter” Antaltól, vagy éppen Mészáros “nemstróman” Lőrinctől. Ez az a cinikus pökhendiség, amely igazságtalan Magyarországot eredményezett: ahol igazságtalan a közterhek elosztása, és igazságtalan a közös torta újraosztása.

Ezért mondjuk azt, hogy a Fidesz által benyújtott 2018-as költségvetés az igazságtalanság és a korrupció költségvetése. Igazságtalan, mert a Fidesz a gazdagok adócsökkentését a kiskeresetű dolgozó emberekkel fizetteti ki. Igazságtalan, hogy a gazdagoknál évente 400 milliárd forint adócsökkentést hagy a Fidesz, miközben megszüntette a minimálbér adómentességét és 27%-ra növelte az ÁFÁ-t. Igazságtalan, hogy a munkabérből élők, és különösen a kisebb keresetű dolgozók adóterhei 2018-ban is a legmagasabbak közé fognak tartozni a Európában.

Ezeket az igazságtalanságokat meg kell szüntetni! A vagyoni különbségeket csökkentenünk kell, ha fel akarunk zárkózni a fejlett országokhoz, és otthon akarjuk magunkat érezni a saját hazánkban. Ezért mondjuk: tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok! Aki havi egymilliónál többet keres, vagy akinek százmilliós vagyona van, az igenis tegyen be többet az államkasszába! Adja be a közösbe, hogy legyen miből fejlesztenünk a kórházakat, iskolákat, idősotthonokat!

Tudják-e, hogy melyik az a három nagy terület, amelyekre arányaiban évről-évre kevesebbet költ az állam 2010 óta? Megmondom: az oktatás, az egészségügy és a szociális terület. Balog Zoltán területei. Ennek eredménye pedig már megjelent a legutóbbi PISA felmérésekben, a romló egészségügyi közszolgáltatásokban, és a növekvő szegénységi mutatókban. Mindezt úgy hozta össze a Fidesz, hogy a 2010 óta eltelt időszakot tekintve az elosztható pénz több lett, mégis kevesebb jut belőle az állam valódi feladataira, mert a Fidesznek stadionok kellenek, meg propaganda, meg egy soha meg nem térülő atomerőmű. Ez a korrupció költségvetése, hiszen az erre fordított közpénz százmilliárdok így veszítik el közpénz jellegüket Rogán, Orbán, és a kormánytagok más közeli ismerőseinél.

Erre mondjuk azt, hogy ebből elég volt! A stadionokban nem lehet gyógyítani, a propaganda nem pótolja a minőségi oktatást, az Orbán-Putyin paktum pedig csak Oroszország érdekeit szolgálja, és még az unokáink is fizetni fogják.

Mi elutasítjuk a Fidesz társadalompolitikáját. Elutasítjuk az igazságtalanság és a korrupció költségvetését.
Abban hiszünk, hogy mindenki egyenlő és mindenkinek egyenlő esélyek járnak, hogy a tehetség kibontakozását ne lehetetlenítse el a család szegénysége. Hiszen, ha ma lenne gyermek az egykori Soros-ösztöndíjas – akinek a keresztneve Viktor -, a Fidesz társadalompolitikája miatt soha nem jutna el az egyetemre.

Az a célunk, hogy felszámoljuk a létbizonytalanságot és a dolgozó emberek kiszolgáltatottságát. Az a célunk, hogy több pénz maradjon a kispénzű dolgozók, a közszférában dolgozók és az átlagemberek zsebében, a gazdagok pedig arányaiban is többet adjanak bele a közösbe. Mert így lesz több pénz az oktatásra, az egészségügyre, a nyugdíjakra és a szegénység csökkentésére, egy igazságosabb Magyarországon.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: