Kirúgták a Fideszből és most olyan csapdát állított, hogy az ellenzék csak egy kávét kér

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A notórius feljelentőművész ezúttal Szijjártó Péter egyik megjegyzésébe kötött bele.

Ügyészségi bejelentést tett Tényi István a Russia Today orosz hírtelevízió egyik műsora nyomán, amelyben Szijjártó Péter azt állítja, az Orbán-kormánynak „tudomása van róla”, hogy Soros György a jelenlegi magyar kormány bukását akarja elérni, teljesen nyilvánvalóak a szándékai, és a cél érdekében több civil szervezetet támogat.

Tényi azzal indokolja az ügyészségi bejelentést, hogy

ha az Orbán-kormány valóban tud valamit, akkor vigye Sorost a törvény elé,

ha viszont nem tud semmit, akkor hagyjon fel az amerikai magyar milliárdos elleni hisztériakeltéssel és hadjárattal. A bejelentést ismeretlen elkövető ellen tette alkotmányos rend elleni szervezkedés gyanúja miatt.

Ez a helyzet csapdát rejt az Orbán-kormány számára, amelynek bizonyítékokkal kellene előállnia Soros állítólagos befolyásolási kísérleteiről és arról, hogy a civil szervezetek az ő ügynökeiként működnek Magyarországon.

Ilyen bizonyítékokkal eddig még senki nem állt a nyilvánosság elé az Orbán-kormány részéről,

és ha egy esetleges perben sem fog, akkor az ellenzéknek papírja lesz arról, hogy a civil szervezetek elleni törvény koholt vádakon nyugszik.

Tényi notórius feljelentőművész, április 8-ig a Fidesz tagja volt. Aznap értesítették, hogy kizárták a pártból. A döntést semmivel nem indokolták meg.

(Alfahír nyomán)

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.

Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük