Brutálisan őszinte: Nyílt levélben küldte meg Orbánt a Fidesz-szavazó olimpikon


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Megkaptam a Miniszterelnöki Kabinetiroda hatpontos kérdőívét, amit elolvasva úgy döntöttem, hogy nem küldöm vissza… nem küldöm vissza, mert értelmezhetetlen, általános kérdéseket feszeget, és helyettem fogalmazza meg a kérdésekre a válaszokat! – így kezdődik Kovács Tamás kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány, mesteredző, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagjának Orbán Viktorhoz címzett nyílt levele.

Mint írja, 1990-ben Antall Józsefre szavazott, majd 1994 óta mindig a Fideszre, mint nemzeti érzelmű polgár, de 2014-es választások után történt valami… megváltozott a Fidesz politikája, morálja, becsülete, és tovább fokozta az amúgy is megosztott magyar társadalom kettészakadását.

Kovács Tamás szerint elfelejtette a Fidesz, mint kereszténydemokrata párt Isten intelmeit tízparancsolatában, hogy: ne lopj, ne hazudj és mások becsületében kárt ne tégy, valamint mások tulajdonát ne kívánd!!!

Két éve a kommunista rendszer uszításai jutnak eszembe, amikor csak azt hallom és látom az óriás plakátokon, tévében, rádióban, sajtóban, hogy: EU, Brüsszel, Gyurcsány, multik, migránsok, Simicska, Soros,MSZP, MSZMP, Jobbik mindenki ellenünk van, ezek mind hibásak a kialakult helyzetért, ezzel megosztva a társadalmat, embereket, családokat, barátokat egymás ellen fordítanak, elbutítva az embereket, ellenvéleményt nem tűrő hangon, egymásnak ugrasztva, gyűlöletet szítva… hová vezet ez?? …mi lesz ennek a vége?? …csak egy vélemény lehet ebben az országban…??? …a Fidesz véleménye…???…még van kb. 2,0 millió rajongója a Fidesznek és a többi 6,0 millió az nem ember, az nem magyar állampolgár???



Véleményem szerint, aki nincs a Fidesz mellett az nem ellenség, nagy része nem is baloldali, hanem kiábrándult, elszegényedett alsó és középosztályú magyar állampolgár!!! Tisztánlátásra és nem agymosásra lenne szüksége a magyar polgároknak! Véget kell vetni annak a szlogennek, hogy “aki nincs velünk, az ellenünk van”, mert ez zsákutcába vezeti a nemzetet!!!

Kedves Viktor! Ez már nem mehet így tovább …akkor vagyok csak jó keresztény, ha rátok szavazok, az a jó rádió, tévé, sajtó, amit ti működtettek, csak a CÖF tüntetése a jó, csak központi irányítású iskolák színvonalasak, minden területen, sajnos még a sportban is központi jóváhagyás van minden vezetői poszton…mi ez ha nem a sötét kommunista időket idézi???

Az első négy évben nagyon sok szép infrastrukturális beruházást csináltatok, de ez az utolsó két év korrupciós hulláma, az ország megosztása, a diktatórikus vezetés, nagyon lerontotta a hétéves teljesítményeteket. Kihasználjátok, hogy nincs ellenzék… vagyis van… van egy marakodó, nagyon gyenge baloldal, egy megosztott Jobbik, és a többi kis párt.

Egy új kezdet kell, egy új normális társadalom felépítéséhez, új friss, fiatal erőkkel, mert ez az egypártrendszer, elfáradt, öreg politikusokkal nem vezet sehová, mivel ez már 1990-ben egyszer megbukott…!

Én továbbra is nemzeti érzelmű polgár maradok, soha nem leszek kaméleon, de mindig lesz véleményem…!
Ne éljetek vissza a jelenlegi túlerőtökkel,mert a nemzetünk jövőjéről van szó…!!!


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük