Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP kitálalt. A Szeviép ügy, mellyel az MSZP miniszterelnök jelöltjét kívánta lejáratni a jobboldal valójában annyira a jobboldalhoz köthető, mint Orbán Viktorhoz Nárciszkutya.

A Fidesz és közpénzen működtetett hazugsággyára annyira le akarja járatni Botka Lászlót, hogy ebbéli erőlködésükben sikerült előkotorniuk a múltból egy színtisztán fideszes cégbotrányt.

A Szeviép ugyanis egy Fidesz-cég, ami ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz.

A Fidesz-kormány 1998-2002 között 28 állami szerződést kötött több tízmilliárd forint értékben a Szeviéppel.

A fideszes önkormányzatok közül Lázár János városa, Hódmezővásárhely is kitömte megrendelésekkel a Szeviépet: csak csatornázásra 1 milliárd forintot, az ivóvíz-hálózat korszerűsítésére pedig 300 millió forintot fizettek nekik.

A Szeviép tulajdonosának üzleti partnere volt Szeged korábbi fideszes gazdasági alpolgármestere, Tímár László. A cég másik vezetője pedig a felszámolás után egy fideszes oligarchának lett a tanácsadója.

A Fidesz egy politikai kalandorral, egy felbérelt garázdával, a DK korábbi szegedi szóvivőjével próbálja besározni Botka Lászlót.

Mindez egyet jelent: a Fidesz, a gazdagok pártjaként megijedt Botka Lászlótól és programjától. Megijedtek, mert az MSZP azt mondja: Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!

Szeviép-ügyben annyit tudunk üzenni a Fidesznek: fiúk, ez nagyon nem jött be.

Tudjuk, hogy gazdagok vagytok. Tudjuk, hogy a gazdagok pártja vagytok. De 2018 után fizetni fogtok. – írja közleményében az ellenzék vezető pártja az MSZP.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...