Az MSZP feltörölte a padlót a Fidesszel – 2018 után fizetni fogtok

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A Fidesz és közpénzen működtetett hazugsággyára annyira le akarja járatni Botka Lászlót, hogy ebbéli erőlködésükben sikerült előkotorniuk a múltból egy színtisztán fideszes cégbotrányt – írja a szocialista párt közleményében, amiben azt üzenték a Fidesznek: “fiúk, ez nagyon nem jött be”.

Az MSZP emlékeztet, hogy a Szeviép egy Fidesz-cég, ami ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz. A párt szerint a Fidesz-kormány 1998-2002 között 28 állami szerződést kötött több tízmilliárd forint értékben a Szeviéppel.

A fideszes önkormányzatok közül Lázár János városa, Hódmezővásárhely is kitömte megrendelésekkel a Szeviépet: csak csatornázásra 1 milliárd forintot, az ivóvíz-hálózat korszerűsítésére pedig 300 millió forintot fizettek nekik.

A Szeviép tulajdonosának üzleti partnere volt Szeged korábbi fideszes gazdasági alpolgármestere, Tímár László. A cég másik vezetője pedig a felszámolás után egy fideszes oligarchának lett a tanácsadója – sorolta az MSZP a bizonyítékokat.

A Fidesz egy politikai kalandorral, egy felbérelt garázdával, a DK korábbi szegedi szóvivőjével próbálja besározni Botka Lászlót. Mindez egyet jelent: a Fidesz, a gazdagok pártjaként megijedt Botka Lászlótól és programjától. Megijedtek, mert az MSZP azt mondja: Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok! – írták, hozzátéve: Szeviép-ügyben annyit tudunk üzenni a Fidesznek: fiúk, ez nagyon nem jött be.

Tudjuk, hogy gazdagok vagytok. Tudjuk, hogy a gazdagok pártja vagytok. De 2018 után fizetni fogtok – zárta közleményét az MSZP.

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.

Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük