Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az új emberek új megközelítéseket is jelentenek – mondta az Egyesül Államok ideiglenes budapesti ügyvivője. David J. Kostelancik aki ma Szegedre látogatott, találkozott az egyetem vezetőivel, Botka Lászlóval, valamint diákokkal is.

Amerikai diplomatával találkozott Botka László

David Kostelancikot az egyetem Dugonits téri központi épülténél Nagy Katalin, a nemzetközi ügyekért felelős rektori főmegbízott fogadta. A vendégről több fotó is készült a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert szobránál, aki életének második felében az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Az ügyvivő azt mondja főképp tájékozódni jött.

Kostelancik elmondta, lehetősége volt fiatal egyetemistákkal és oktatókkal találkoznia, valamint megbeszéléseket folytatott az egyetem vezetőivel, ahol elsősorban a csereprogramok kerültek szóba. Emellett találkozott Botka László polgármesterrel is, akivel zártkörű megbeszélést folytatott . „Mindannyian fantasztikusak.” – tette hozzá az amerikai diplomata.

David Kostelancik Coleen Bell nagykövet januári távozása óta vezeti a képviseletet, azelőtt helyettes vezető volt. Azt mondja, nem kifejezetten azért választotta ezt a várost, mert Botka László miniszterelnök-jelölt lett. Szeged szerinte az egyik legjelentősebb magyar város. Úgy gondolja, a magyar amerikai kapcsolatok az utóbbi időben javultak, többek között azért, mert új emberek kerültek vezető pozíciókba.

„A mi országunkban új elnök van, új tagjai vannak a kabinetnek, akik sok országgal való kapcsolatunkat tekintik át, közte Magyarországot is. Ez lehetőséget ad, hogy újból fölvessünk bizonyos kérdéseket. A dolgok jól alakulnak.” – mondta David Kostelancik


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...