Horn Gyula óta nem volt annyi pozitív folyamat az MSZP-ben mint Botka megjelenésével


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Botka kellő tudatossággal betörte azt a hazug kirakatot, amelyiket az MSZP a Horn Gyulát követő időszakban a valóságtól távolodva, hol kényszerből, hol meggyőződésből, a pillanatnyi elvárásoknak megfelelően rendezett be.

Botka belépése nem hagyott kétséget afelől, hogy az MSZP nem kívánja tovább folytatni azt az utat, amelynek során csak a szavazói potenciáljára van szükség, azonban a hatalomgyakorlást a tőle mind ideológia mind pedig gazdasági céljaikat tekintve távoli erők végzik.

Botka nem akar többet, mint egy önazonos, baloldali politikai pártot felépíteni és ezt a társadalom előtt és a társadalom által hitelesíteni. A politikai ellenfelei e szándéka és akarata ellen harcolnak, mert ha képes lesz ezt végrehajtani, akkor az MSZP egy olyan párt lesz, ahol a politikai mutyiknak sem szervezeti, sem pedig egyéni szinten nem lesz lehetősége.

Kemény harc lesz, mert egyfelől ez a párt egyetlen és egyben utolsó esélye a fennmaradásra és a váltópárti lehetőségnek visszaszerzésére. A harc keménységét és kíméletlenségét pont az adja meg, hogy Botkának a belső mutyiban szocializálódott és teljesítményhiányos körrel ugyanúgy meg kell küzdenie, mint a vele összefogást hirdető, de valójában pártpolitikai szintű ellenségeivel.

A külső körön lévő politikai párt és pártocskák folyamatosan az egyeztetést hangoztatják, valamint a megegyezést, ezáltal nyomás alá próbálják helyezni Botkát, azért, hogy ne legyen képes a vele szemben kialakult várakozást és szimpátiát feltétel nélküli támogatásra váltani.

Botkára súlyos teher rakódik folyamatosan, mert egyrészről már láthatóvá váltak azok a folyamatok, amelyek a társadalom hangulatváltozását tükrözik, ilyen például a közösségi terekben nyíltan hangoztatott, a kormány véleményétől eltérő megnyilvánulások, vagy épp a társadalmi csoportok, szakmák kollektív szembenállása. A kormány leváltásában érdekelt többi politikai erő a váltás esélyének növekedésével egyre agresszívabb lesz, azért, hogy a valódi társadalmi súlyától eltérő pozíciót tudjon kiharcolni. – írja publicisztikájában a CivilHetes


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük