Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció alelnöke Molnár Csaba a napokban jelentette be, hogy pártjuk országszerte több helyi ügyben indít aláírásgyűjtést.  A DK gyakorlatilag egy az egyben lenyúlta a kiskunfélegyházi MSZP kezdeményezését, miszerint a helyi szakrendelő és a kecskeméti kórház között indítsanak ingyenes buszjáratot.

A félegyházi szocialisták az alföldi város 2015. évi költségvetési vitájában javasolták először:
a kecskeméti kórházi ellátás könnyebb elérhetősége érdekében a tömegközlekedési vállalattal együttműködve és a finanszírozásban részt vállalva rendszeres – reggeli és délutáni – buszjáratok indítása javasolt, melyek közvetlen elérhetőséget biztosítanak a félegyháziak számára az egészségügyi intézményhez. Ennek mentén a város peremkerületeiből – Petőfi lakótelep, Móraváros, Bankfalu- reggeli kisbuszos menetrendszerinti járatok indítása is szükséges a helyi rendelőintézetbe, annak érdekében, hogy az idős, mozgásukban korlátozott emberek is biztonságosan jussanak egészségügyi ellátáshoz.” Majd 2016-ban és 2017-ben benyújtotta kidolgozott cselekvési tervét a szocialisták helyi önkormányzati képviselője Horváth Tamás.

Közben a Gyurcsány-párt helyi vezetője Nagy Lajos az ötletet sajátjaként kívánja beállítani úgy, hogy mintha ők kezdeményezték volna azt. Ha ez az önálló, demokrata politizálás, akkor nem tudjuk, hogy mit várhatunk még tőlük?


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: