Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tűz ütött ki Gyurcsány Ferenc Szemlőhegy utcai házának szaunájában vasárnap kora este. A tűzoltók három embert mentettek ki létrával a házból. Egy húszéves fiatalember enyhe füstmérgezést szenvedett, őt a tűzoltóság doktorszolgálata a helyszínen ellátta. Gyurcsány Ferenc és felesége nem voltak otthon.

A volt miniszterelnök a tűzről azt közölte, hogy az egy egyszerű háztartási baleset volt. Egyúttal azt is elmondta, hogy a tüzet már el is oltották, és ezért köszönetet mondott a tűzoltóknak, akik – mint hangsúlyozta – gyors és szakszerű munkát végeztek. 

Összesen három embert mentettek ki létrával a házból, amelyben nyolcan tartózkodtak, közölte Dobson Tibor, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) főosztályvezetője.

Molnár Péter, az FTP szóvivőjének tájékoztatása szerint a tűz a földszinti szaunában ütött ki, amelyet az épületben tartózkodó fiatalok begyújtottak, hogy estére meleg legyen. Amikor a medencetérben kigyulladt és mintegy 25 négyzetméteren égni kezdett a szauna és a pihenőtér, senki sem tartózkodott a helyiségben – tette hozzá.  

Egy húszéves fiatalember enyhe füstmérgezést szenvedett, őt a tűzoltóság doktorszolgálata a helyszínen ellátta, így nem kellett kórházba szállítani. Gyurcsány Ferenc és felesége nem tartózkodtak az épületben, éppen hazafelé tartottak.

Nem volt védett személy Gyurcsány Ferenc házában, amikor a tűz keletkezett – közölte Gálik Viktória, a Köztársasági Őrezred szóvivője. A füstöt és a tüzet az őrezred vette észre, ők értesítették a tűzoltókat, és mindvégig segítették a tűzoltást. 

A volt miniszterelnök tájékoztatására hivatkozva Molnár Péter közölte, hogy az épületet átjáró füst miatt a család a vasárnap éjszakát rokonoknál tölti.

A ház biztosítva volt, a kár felmérését a biztosítótársaság hétfőn kezdi meg, a tűz keletkezésének okát a tűzoltóság a köztársasági őrezreddel együtt vizsgálja.

 A hír igaz azonban nem ma esett az eset hanem még 2010-ben.
Mindenesetre akinek ilyen problémái vannak ne csodálkozzon, hogy a népszerűségi versenyben alul marad 🙂

A Závecz Research készített egy ezerfős, reprezentatív felmérést arról, hogy inkább Gyurcsány Ferencet, vagy inkább Botka Lászlót tartják alkalmasabbnak Orbán Viktor legyőzésére, illetve, hogy Gyurcsány Ferenc megítélése hogyan változott az utóbbi időben.

Botka Vs. Gyurcsány

A kutatásból kiderült, hogy négyszer annyian vannak, akik szerint Botka Lászlóval nagyobb esély van arra, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, mint ahányan Gyurcsány Ferenccel látják ezt megvalósíthatónak (44%-11%). A választópolgárok elég nagy hányada, 45 százalék számára ez a kérdés nem eldönthető. Főleg a fiatalok és a pártot nem választók számára jelent nehézséget ezen alternatívában állást foglalni, áll a kutatásban.

Kép1

Fotó: ZaveczResearch

A középkorúak, az érettségizettek és diplomások, a fővárosiak körében az átlagosnál is nagyobb azok aránya, akik Botka győzelmi potenciálját tartják erősebbnek. Az LMP és a Fidesz táborában nagyon karakteres az álláspont a Botka-Gyurcsány esélylatolgatásban, az előbbi javára: 66%-8% illetve 49%-11%. A DK támogatói inkább a saját elnökük erejében hisznek, 59%-31% arányban. Egyértelmű a szocialista szimpatizánsok véleménye is: 63 százalékuk Botkában látja az ellenzék győzelmi lehetőségét, igaz viszonylag sokan, 27 százaléknyian inkább Gyurcsánnyal tudják azt elképzelni. A pártnélküliek 34 százaléka a szocialista politikust értékeli erősebbnek, 7 százaléka a DK elnökét, írják.

Ebből akkor tehát csak kiemelném én, a szerző, azt a részt, hogyaztmondjahogy: a szocialista párt (MSZP) szimpatizánsainak 27%-a gondolja azt, hogy Gyurcsány Ferencnek nagyobb esélye van legyőzni Orbánt, mint Botka Lászlónak.

Gyurcsány takarodj?

Az emberek fele úgy érzékeli, hogy 2010 óta a magyar társadalomban nem csökkentek Gyurcsány Ferenccel szembeni ellenérzések, háromtizedük viszont azt tapasztalja, hogy javult a megítélése.

Főképpen a budapestiek körében elterjedt az a nézet, hogy a Gyurcsánnyal kapcsolatban nem enyhült a társadalmi elutasítás valamint a Jobbik és a Fidesz szavazói között is erősen domináns ez a vélemény.

Kép2

Fotó: ZaveczResearch

Az MSZP hívei megosztottak, közel fele részük szerint már nincs annyira karanténban Gyurcsány, mint hét évvel ezelőtt, éppen fele részük viszont nem érzi, hogy kedvezőbb lenne a megítélése. A DK-sok a közhangulattal ellentétesen foglalnak állást: hattizedük szerint az elmúlt években csökkentek az pártelnökkel szembeni ellenérzések, de négytizedük nem tapasztalja a pozitív változást.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: