Holnap nagy b+ készül az ellenzéki tüntetésen – oszd meg, szólj a szomszédnak is


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Március 15-én beröffen az ellenzék. Budapest népe pár hete ellent mondott a hatalomnak. Most azonban nem csak papírokon aláírva, hanem a jelenlétével is beint Orbán Viktornak és korrupt rendszerének.

Hiába bukott már meg ez a mai hatalom vita helyett hazaárulózni kezdett.

Mondjunk nemet az ország megosztására, mondjunk nemet a kormány arroganciájára és az ország kifosztására! Mutassuk meg, hogy kiállunk jogainkért és az országért!

Ünnepeljük meg a szabadságért küzdő ’48-as forradalmárokat és kívánjuk ma is a sajtó szabadságát!
A séta végén beszédet mond Dr. Majtényi László, az ellenzék köztársasági elnök jelöltje. Gyülekezés 14.30-tól az Operánál. A séta 15 órakor indul, majd a Nagymező utcán keresztülhaladva az Alkotmány utca Kossuth téri végénél fejeződik be.



A szervező a Majtényi László államfő-jelölését kezdeményező “Elnököt a köztársaságnak” csoport. (A tüntetést bejelentettük a rendőrségen.)

Jelezd, hogy rész veszel a tüntetésen: kattints ide


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük