Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Érdekes fordulatot kezd venni ennek az ismeretlen hátterű mozgalomnak a története. Nem várt helyről dicsérték meg őket. Egyre többen mondják azt, hogy itt valami nem klappol. Én eddig nem hittem az összeesküvés elméleteknek.

Tarlós István főpolgármester ma sajtótájékoztatót tartott és a tegnap még hazaárulók és idegenszívűekből álló Momentumból tehetséges gyerekek ügyes csoportja lett. Háromszor is megnéztem, hogy jól hallom, amit láttok.

Tarlós azt is kifejtette, hogy ez az új mozgalom szerinte ki fogja szorítani az eddigi törpe baloldali pártokat. Teljesen ellentmond ez a feldicsérő retorika a Fidesz eddigi ellenség attitűdjével: a Fidesz soha nem mond pozitívat valódi ellenfeleiről, hanem a megsemmisítésükre törekszik.

Önmagában már az is furcsa volt nekem, hogy egy ilyen mozgalom jöhet-e a semmiből. Honnan van ennyi pénzük, de elhessegettem hogy a szervezet elnöke a Fideszt is magába foglaló néppárt mellet volt gyakornok az EU-ban és a Fidesz igazságügy miniszterével is együtt dolgozott. Az is furcsa volt, hogy a Momentum miért támad jobban az MSZP-nek mint a Fidesznek, nem is tetszett nagyon.

Azt az összeesküvés elméletet meg hülyeségnek gondoltam, hogy a Fidesz grundolta össze a Momentumot és ez a Fidesz pénzeli őket. Mondván, az Olimpia rendezést nem kapná meg a Fidesz így se, úgy se. Remek ürügy nekik, egy népszavazás amivel ráfoghatja a szocialistákra, hogy miattuk nem lesz Olimpia. Még az sem nagyon győzött meg, hogy volt olyan ismerősöm aki állami szervnél dolgozott és a főnöke adta ki feladatul, hogy gyűjteni kell a Momentumnak. Azt az érzetet, hogy gyanúsan sok aláírást szedtek össze elnyomta bennem az eufória. Azonban túl könnyen engedte el a Fidesz ezt az Olimpia ügyét és érdekes mód a szocialistákat hibáztatták, hogy nem lesz Olimpia.

Azonban a Tarlós megnyilvánulása bennem felerősítette a gyanút: lehet még is csak igaz, hogy a Momentum mögött a Fidesz áll. Túl nagy gyomrost kaptak ahhoz, hogy így dicsérjék őket. Sok a furcsa körülmény ezek a semmiből  ifi titánok körül.

Külön adalék, hogy Szanyi Tibor  ma megnevezett egy pénzembert, aki a momentum mögött áll. Egy ismerősöm mesélte nekem, hogy ez a pénzember  a vidéki egyetemeken oktatókat keres meg, igen busás ajánlattal, hogy szervezzék meg a Momentumot a városban.

Végkövetkeztetés, figyelem a látszat csal, jó lesz észnél lenni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: