Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP szerint aljas cselekedet a Fidesztől, hogy 132 ezer embertől elveszi a 22 800 forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatást.

Gúr Nándor, a párt alelnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, ez a 132 ezer ember csökkent munkaképességű, de munkaképességének csökkenése nem éri el az 50 százalékot és nem talál munkát.

Hozzátette: számukra tavaly speciális programot indítottak, a könnyített közfoglalkoztatásban négy megyében, 11 településen 300 ember kapott munkát havi 27 ezer forintért és naponta ingyen ebédért.

Ez a program bedőlt, ám az embereket ezzel párhuzamosan elkezdték „kilökni” a szociális ellátórendszerekből – mondta, hozzátéve, ez azt jelenti, hogy megszüntetik a 22 800 forintos támogatásukat.

Gúr Nándor közölte, a Fidesz korábban azt mondta, hogy senkit nem hagynak az út szélén, most viszont nem az árokba, hanem a szakadékba lökik az embereket.

Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: ezeket „az embereket kínozzák”, megalázzák; „ez a Fidesz Taigetosz-programja”.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...

Itt a nagy bejelentés: Legendás műsor tér vissza az RTL képernyőjén

Az Activity rendkívüli népszerűségnek örvendett a TV2-n, ami később Extrém Activity néven került vissza a képernyőkre. A játékot Szulák Andrea irányította, majd a Life...