Beállt az MSZP is olimpiai népszavazás aláírásgyűjtésébe!- itt van a gyűjtőpontok listája


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Keddtől kezdődően a főváros húsz pontján a szocialisták is gyűjteni kezdték az aláírásokat az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezéshez. Az MSZP ismét megmutatta, hogyan viselkedik egy felelősségteljes kormányváltásra készülő politikai erő.

Húsz helyszínen megkezdte az a legnagyobb ellenzéki párt kedden az aláírásgyűjtést a budapesti olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezéshez. Az aláírókat a párt budapesti irodáiban is várják, bár a kezdeményező szervezet többször kirohant a szocialisták ellen. Az MSZP felelősségteljes komoly párthoz méltóan, inkább besegít a finisbe és nem a viszont vagdalkozás választja. Megvallom, ilyen magatartás várnánk el mindig, mindegyik, ellenzéki szereplőtől.

A párt honlapján azt írták, “ezermilliárd forintokat elkölteni a közösből nem lehet az emberek megkérdezése nélkül”.



Vészesen fogy az idő: A legutóbb vasárnap összesített adatok szerint 110 ezer aláírás gyűlt össze, de ezek között jó néhány érvénytelen is lehet. Tehát nincs sok idő hátra, Február 17-ig 138 ezer budapesti érvényes aláírására van  szükség ezért ha még nem írtál alá, az alábbi címeken tedd meg, illetve ha segítenél gyűjteni, íveket is tudsz ott kérni!

Több szocialista politikus is megkért mindenkit Facebookon, hogy írjanak alá és azt kérték mindenkitől, hogy osszák meg, juttassák el ezt a felhívást az ismerőseiknek!


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük