Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A héten az Orbán-Putyin találkozótól volt hangos a sajtó. Azt is megtudhattuk, hogy az Orosz-Magyar kapcsolatok azok bizony transzparensek és azt évente a legmagasabb szinten áttekintik, tehát 2 évente jön Putyin. Ezen a sajtótájékoztatón büszkélkedett Orbán azzal is orosz kollégájának, hogy ő már majd 12 éve miniszterelnök…

Ennek kapcsán merült fel bennünk a kérdés, na jó, de mikor járt utoljára Orbánnál az Amerikai Egyesült Államok elnöke? Kutakodtunk a neten és számunkra is megdöbbentő eredményre jutottunk.

Az “első” amerikai elnök államközi látogatása igazi maratoni volt, 1989 júliusában az idősebb George Bush akkori amerikai elnök látogatást tett Budapesten. Járt a vásárcsarnokba és edzet a vasas pályán. A leghíresebb jelenet az volt, hogy szabadtéri beszédét elmosta az eső, így egy ponton széttépte az előre megírt jegyzetét és fejből beszélt a magyarokhoz.

Bush a vasas pályán edz

Bill Clinton hivatali ideje alatt kétszer is járt Magyarországon első látogatása 1994. december 5-én, elmondta beszédét az EBEÉ csúcstalálkozón, mondott egy másik beszédet a repülőtéren az egyik hangárban. Második látogatása 1996. január 13-án volt. Az amerikai hadsereg főparancsnokaként, bomberdzsekiben, katonai repülőgéppel és teljes titokban érkezett Taszárra az amerikai kontingenshez. Mindkét időpontban MSZP-s kormány van és Horn Gyula a miniszterelnök.

1998-ban alakul meg az első Orbán-kormány. Ez idő alatt nem járt Magyarországon hivatalban lévő USA elnök. Erre 2006-ig várni kell, de akkor már megint MSZP-s kormány van Magyarországon.

Ifjabb Bush amerikai elnök 2016. június 21 érkezett Magyarországra, ahol találkozott a köztársasági elnökkel és a miniszterelnökkel. Majd mondott egy beszédet másnap a Citadellánál.

De ez volt egyben az utolsó elnöki látogatás is Magyarországon. Obama elnök nem járt hazánkban. Ebből pedig az következik, hogy hiába majd 12 éve Orbán a miniszterelnök, ez idő alatt egyszer sem jött Magyarországra az USA elnöke.

Azt meg mindenkire rábízom, hogy megválaszolja, hogy miért is nem? Na de majd talán Trump, bár minden jel arra utal, Trump is a helyén kezeli a mi Viktorunkat. 

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: