Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A bevándorlási krízis és a brexit árnyékában az európai közvélemény megfeledkezett arról, hogy a görög adósságválságot nem sikerült megoldani. A dél-európai ország csupán elkerülte a gyors összeomlást 2015 augusztusában a harmadik kedvezményes hitelcsomag elfogadásával.

Több gazdasági elemző hírportál is jelezte 2017 januárjában, hogy csúnya meglepetéseket tartogatnak a következő hónapok. A Napi.hu szerint egyre nagyobb az esélye egy újabb görög válságnak az athéni kormány és az IMF vitájában kialakult patthelyzet miatt – derült ki a francia pénzügyminiszter szavaiból. Úgy tűnik, hogy az országot hitelező eurótagállamok a rossz rendőr szerepét osztanák a Valutaalapra.

A program végrehajtása azonban elakadt, és úgy tűnik, ebből még sokkal nagyobb baj is lehet – derült ki a Financial Times (FT) cikkéből. A görög GDP harmadával, 181 milliárd euróra esett a 2008-as pénzügyi összeomlás óta, miközben az ország adóssága nagyjából 320 milliárd euró. A hiteleket szinte kizárólag a többi eurótagország nyújtja.

Michel Sapin francia pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy egyre halványabb az esély arra, hogy az adós és a hitelezők megállapodjanak a 86 milliárd eurós csomag következő részletének lehívásáról.

Igaz ugyan, hogy a hitelcsomag következő részletének átutalása csak júliusban válik esedékessé, ám a szakértők attól tartanak, hogy ha a patthelyzetet nem tudják feloldani, akkor a görög kormány pénzzavarba kerülhet, elkezdhetik halogatni az állami beszállítók kifizetését, azaz újabb adósságok halmozódhatnak fel.

Az eurócsoport ülésén Euklid Cakalotosz görüg pénzügyminiszter megerősítette, hogy kormánya elutasítja az IMF elvárásait. Bonyolítja a helyzetet, hogy az új amerikai elnök, Donald Trump megváltoztathatja az USA politikáját az IMF-fel kapcsolatban. Ezért minél tovább halogatják az egymást követő választások miatt a program folytatását, annál bonyolultabbá válhat a helyzet.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...